Élre állt a bajnokcsapat

2007.11.11. 23:03
Címkék

A Premier League-ben megtörtént az, amire a szezonban eddig még nem volt példa: élre állt a Manchester United. Úgy látszik, hogy Wayne Rooney sérülése nem zavarta meg a fejeket, igaz, Alex Ferguson csapata ezúttal azért visszavett a gólgyártásból, hiszen amíg az MU a legutóbbi hat találkozón ötször lőtt négy gólt (hat meccsen huszonkét találat), addig a Blackburn ellen „mindössze” kétszer volt eredményes. Hogy ez Wayne Rooney hiányával magyarázható-e vagy sem, azt nehéz lenne bebizonyítani, ám tény: a csatárok – Carlos Tévez és Louis Saha – helyett ezúttal Cristiano Ronaldo villogott a kapu előtt. A portugál sztár a Blackburn ellen lőtt duplájával ismét javított amúgy sem rossz mutatóján, tizedik meccsén a tizenegyedik gólját lőtte. „Jó érzés, hogy újra a tabella élén áll a csapat, régóta vártunk erre – mondta Cristiano Ronaldo. – Remélem, az Arsenal hétfői mérkőzése után is marad a sorrend. A Blackburn ellen jól játszottunk, már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, kár, hogy a kiállítás után nem tudtunk újabb gólokat lőni.” A Manchester United vasárnapi győzelme mindenesetre azt jelenti, hogy a hétfőn rendezendő Reading–Arsenal mérkőzésig mindenképpen a „vörösök” állnak a Premier League élén. Ahhoz, hogy hétfő estétől ismét az Arsenal legyen a listavezető, Arsene Wenger csapatának a Reading ellen legalább kétgólos különbséggel kell nyernie. Nincs kizárva a visszaelőzés...

Legfrissebb hírek

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
2 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
3 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
13 perce

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
18 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
31 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
41 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
45 perce