Jelesre vizsgázott a Falco kezdő ötöse

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2007.11.04. 00:42
Címkék
Fordulatos, izgalmas mérkőzésen a Falco Pécsen is megőrizte veretlenségét. Jó meccset vívott egymással a tabella első két helyezettje: a Pécs nagy hátrányt dolgozott le, de a szívósan küzdő szombathelyiek a végén újra rákapcsoltak. Ezzel a Falco továbbra is százszázalékos.

Hogy milyen iramú meccsre számíthatunk, már a hatodik másodpercben választ kapott a Lauber Dezső Sportcsarnokot megtöltő publikum. Andrija Csiricsnek mindössze ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a találkozó első dupláját. A pécsiek erre még válaszoltak, ám a szombathelyiek ezután megléptek a hazaiaktól, főleg azért, mert a vendégek kemény védekezésének nem találták az ellenszerét. Az első negyed zárszavát Kálmán László adta egy tripla formájában, amelynek köszönhetően kialakult az addigi legnagyobb különbséget jelentő kilencpontos differencia, s amely a visszatérést követően a vendégirányító büntetője nyomán azonnal tízre hízott. Hogy aztán cirka két perc alatt eltűnjön, majd röpke három alatt újra meglegyen. A félidő zárását pedig Hosszú Gergely félpályás, palánkos triplája jelentette, ami azért volt meghökkentő, mert előtte a bedobó nevével ellentétben kétszer is nagyon röviden engedte el a labdát sokkal közelebbről. A félidei, maszszívnak látszó vendégvezetés (31–41) indoka a lepattanók arányában (13:24) és Dragan Alekszics lövőszázalékában keresendő. A biztos kezű szerb hátvéd összesen egyszer talált be a triplavonalon kívülről, pedig hétszer is kísérletezett. Emellett volt egy kétpontos

próbálkozása, az is sikertelen volt. Megjegyzendő: a hazaiak semmiképpen sem lehettek büszkék 30 százalékos mezőnybeli „hatékonyságukra”.

Persze az szóba sem kerülhetett, hogy a pécsiek feladnák, és hogy Alekszicsnek elmenne a kedve a „tüzeléstől”. Ezt a fordulás után rögtön precíz hármas formájában jelezte is a fehérek 10-ese. Ez a kosár mintegy jeladásként hatott a társakra is. A PVSK egy negyed alatt dobott annyi pontot, mint az első kettőben összesen. Ennek az lett az eredménye, hogy a negyedik negyedet újra egyenlő állásból kezdték a mérkőző felek (62–62).

A Falco oldalán aggodalomra adhatott okot, hogy Csirics, Bam Doyne és Arnas Kazlauskas is négy személyi hibával állt már ekkor. Ám a litván magasbedobót ez zavarta a legkevésbé. Egymás után szórta a triplákat, s bár a másik térfélen Nick Williams is belőtte magát, nem tudott elhúzni egyik csapat sem. A záró szakaszban többször is gazdát cserélt a vezetés, utoljára alig másfél perccel a lefújás előtt. Akkor Kazlauskas elhibázott egy triplakísérletet, de az addig jobbára a lepattanók szerzésében jeleskedő Mikalaj Aliakszejev bepöckölte a kosárba a lecsorgó labdát. Innen nem volt viszaút, a Falco már nem adta ki a kezéből az irányítást és a vezetést sem.

A szombathelyiek a tabella élén maradtak, egyedüli százszázalékos csapatként a mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hétfői sportműsor: Honvéd–Videoton az NB II-ben

Minden más foci
5 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
6 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
6 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
6 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik