Nagy előny kell

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
2007.11.02. 23:33
Címkék
Akárcsak most, januárban is a 16 közé jutásért csatázott egymással a Dunaferr és az orosz Rosztov az EHF-kupában, s a dunaújvárosiak akkor kettős győzelemmel léptek tovább.

Egy szót sem a Rosztovról! – a Derecske elleni mérkőzés előtt ez volt a jelszó Dunaújvárosban. Imre Vilmos vezetőedző elmondta: a Győr elleni idegenbeli találkozó után a második legnehezebb erőpróbának tekintették a hajdúsági vendégszereplést, ezért a csapat lépésről lépésre haladva e feladat sikeres megoldását tűzte ki célul. A Dunaferr jó játékkal, biztosan győzött, ezzel a második helyre ugrott a táblázaton, és lépéselőnybe került a Ferencvárossal szemben, amely kikapott Derecskén.

„Nagyon jól játszottunk szerdán, a bajnokságban talán először fordult elő, hogy minden jól működött – vélekedett az Újváros irányítója és csapatkapitánya, Ferling Bernadett. – Hasznosítottuk az ellenfélről szerzett információkat, mindenki betartotta a taktikai utasításokat, hozzátett valamit a győzelemhez. Ezúttal sok gólt lőtünk. Hazafelé edzőnk, Imre Vilmos elmondta, ha ilyen tempóban és eredményességgel teljesítünk szombaton a Rosztov ellen, akkor nem lehet baj.”

A győzelem és a jó játék jutalmaként csütörtökre szabadnapot kaptak Ferlingék. Az irányító szerint jó, hogy itthon kezd a Dunaferr a kupában, mert fel tudja mérni, miben változott az oroszok játéka. Minél nagyobb különbségű győzelmet szeretne aratni az Újváros, hogy a jövő vasárnapi visszavágón ne legyen gond a továbbjutás kiharcolása. A Rosztov tipikusan az átlövő és a beálló páros játékára épít, igaz, szélsői is gyorsak, gólerősek. A Dunaferr várható kezdőcsapata szombaton (18 óra): Ungureanu, Lovász, Laluska, Ferling, Borbás, Mörtel, Vincze. Sérült: Tilinger (kartörés). A visszavágót november 11-én rendezik.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
6 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
6 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
6 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
6 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája