Visszanyert élet

„Elvesztettem az állásomat, de visszanyertem az életemet” – nyilatkozta egy don büszkeségével és érzelmességével hétfő hajnalban Quique Sánchez Flores percekkel azután, hogy a Valencia elnöksége a vezetőség válságértekezletének eredményeként a következő kommünikével állt az újságírók elé. „A Valencia igazgatótanácsa a csapat helyzetének analízisét, valamint Miguel Ángel Ruiz sportigazgató szakmai beszámolójának megvitatását követően úgy döntött, hogy Quique Sánchez Florest felmenti vezetőedzői pozíciójából, egyúttal Oscar Fernándezt, a tartalékegyüttes trénerét bízza meg a szakvezetői feladatok ideiglenes ellátásával.” Kézenfekvő megoldásnak tetszene a valenciai kapitányi hídra 2005 nyarán felálló Flores félreállítását a vasárnap esti, kétségkívül demoralizáló sevillai 3–0val magyarázni, csakhogy a Primera División tabellája abszolút nem indokolja a Turiaparti döntéshozók kérlelhetetlenségét. Az együttes a negyedik helyen áll, négy pont a hátránya a listavezető Real Madriddal szemben, amelyet szerdán mellesleg hazai pályán fogad. Hogy akkor mi volt a gond? Noha Rafa Benítez 2004-ben települt át Valenciából Liverpoolba, így a Chelsea-nél lapátra tett Claudio Ranieri került a csapat élére, ám a gyászos bajnoki szereplés miatt menesztették, utóda, az első évében bronzéremig jutó Flores a benítezi örökséggel (bajnoki cím) tulajdonképpen soha nem tudott megbirkózni.

A szurkolók minimum két okból ostorozták: az idősebbek nem bocsátották meg neki, hogy játékosként évtizednyi valenciai szolgálat után a megvetett Realhoz szerződött, másrészt – már edzői minőségében – ha nyert, ha veszített a csapat, egyfolytában a tartomány utolsó „alkirályához”, Benítezhez hasonlítgatták, mondván, egy Ford-T modell hátsó kerekeiben több modern elem fedezhető fel, mint az ő futballstratégiai elképzeléseiben...

A klubon belül is meg kellett vívnia a maga háborúját, s bár az Amadeo Carboni sportigazgatóval folytatott perpatvarból győztesen szállt ki, Flores körül elfogyott a levegő, aminek – utóbb – a csapat látta kárát.

Az utolsó öt tétmérkőzéséből négyet elbukó csapat elnökéről is érdemes néhány szót ejteni, Juan Bautista Soler tudniillik az új idők Jesús Gil y Giljének tetszik: a három éve regnáló építési vállalkozó olyan ütemben fogyasztja az edzőket, mint megboldogult kollégája anno az Atlético Madridnál – per pillanat háromnál tart.

„Maga biztosan angol, így aligha érdekli, amit mondok, de akkor is: Flores egy idióta, tőle pedig csak Soler nagyobb, mert még nem rúgta ki ezt az idiótát!” – kiabálta egy korosabb helyi szurkoló e sorok írójának arcába egy valenciai sörözőben alig egy hónapja, a Chelsea Mestalla-beli BL-sikerének (1–2) estéjén.

Vajon most teljes az öröme?