Teszik a dolgukat

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2007.10.29. 02:09
Címkék
Sopronban az elmúlt hetekben a férficsapat is meg tudta örvendeztetni szurkolóit, a bajnoki címvédő Szolnok, majd a Kecskemét otthonában aratott győzelem után egyesek a bajnoki esélyesek között emlegetik a sÖrdögöket. Meszlényi Róbert vezetőedző azonban visszafogott, és tartja magát ahhoz, hogy – persze a csapatmunkán kívül – a szerénység lehet a gárda legnagyobb fegyvere.

Azt mondta szombaton a meccs lefújása után, hogy most kell igazán szerénynek maradni…Azt mondta szombaton a meccs lefújása után, hogy most kell igazán szerénynek maradni…

Így igaz – felelte Meszlényi Róbert. – Nem vagyunk mi olyan jók, amilyennek kikiáltottak bennünket. S ez még akkor is így van, ha ebben a bajnokságban nem könnyű két idegenbeli meccset nyerni. Főleg nem Kecskeméten és Szolnokon. Öröm, hogy nekünk sikerült, de tényleg szerénynek kell maradnunk.

Ha nem annyira jók, akkor mi a titka a két egymást követő győzelemnek?

Kiváló egyéni képességű játékosaink vannak, akik kihasználják azt, amit tudnak.

Mi az, amin igazán javítaniuk kell?

A támadójátékunk jó, aminek éppen az az oka, hogy kiválóak a kosarasaink. A csapatjátékon, s főleg a védekezésen van még mit gyakorolni, mert az nem megy. Ahhoz össze kell szokni, és mivel a kezdő ötös öt tagja öt különböző helyről jött, ez időbe telik.

Meddig tarthat a sikerszéria?

Addig, amíg nem találkozunk olyan együttessel, amelyik csapatként többet produkál nálunk. Mert annak ellenére, hogy sok helyről jött öszsze a mi együttesünk, a csapatszellem kiváló.

A következő fordulóban a Nyíregyházát fogadják hazai pályán. Most már lehet, hogy komolyan veszik önöket.

Mi is azt tesszük. Dolgozunk tovább lehajtott fejjel, és az eredmények majd megmutatják, hogy ez mire elég.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 perce

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
40 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
7 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
7 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
8 órája