A védekezés volt a siker kulcsa

2007.10.26. 23:49
Címkék

FÉRFIAK, NYÍREGYHÁZA–MAFC

KIBÖJTÖLTÉK

Idénybeli első győzelmét aratta a nyíregyházi csapat, amelynek kispadján most mutatkozott be a hazai közönségnek Déri Csaba edző – éppen egykori együttesével szemben.

ÚJRA „OTTHON”

Góbi Henrik már-már hazai pályának tekintheti a nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnokot, hiszen korábban több csapattal is remek teljesítményt nyújtott a Nyírségben. Ezúttal sem lehetett panasz a teljesítményére, de 14 pontja kevés volt a vendégsikerhez.

LEPATTANÓKIRÁLY

Sitku Ernő az első három negyedben nem nagyon találta a ritmust, de az utolsó tíz percben sorsdöntő kosarakat szerzett, ráadásul 14 lepattanót is begyűjtött, így a teljesítményindex alapján 31 ponttal a mezőny legjobbja lett.

NŐK, NAGYKANIZSA–SZOMBATHELY

BÁTOR FIATALOK

A kanizsaiaknál nyolc, a szombathelyieknél hat saját nevelésű játékost neveztek. A legfiatalabbak sem tétlenkedtek: a házigazdáknál az 1993-as születésű Fuisz Viktória két pontot jegyzett, csakúgy, mint a szombathelyiek legfiatalabbja, Földi Gyöngyvér.

ÉRKEZNEK A PAPÍROK

A kanizsai klub háza táján örömmel értesültek arról, hogy az edzőként dolgozó Sztevan Csupics belgrádi diplo

HENGER AZ ELEJÉN

A Vadmacskák az első tíz percben remek sorozattal gyakorlatilag eldöntötték a találkozó sorsát. A szombathelyiek az első negyed utolsó négy percében képtelenek voltak a hazaiak kosarába találni.

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
7 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
32 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
56 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája