Pana-ünnep izgalmakkal

2007.10.25. 23:20
Címkék

Rendesen belekezdtek az Euroliga csapatai. A hétfői nyitányt követően, amikor a CSZKA Moszkva simán megverte a Prokom Treflt (88–69), a szerdán késő este befejeződő hat meccs jelentette az igazi belépőt. Egy nagyon sima meccs mellett (Montepaschi Siena–Ljubljana 80–52) a többin legfeljebb nyolcpontos különbség alakult ki a felek között, s mindegyik találkozó csupán a hajrában dőlt el. Volt, amelyik az utolsó pillanatokban. A két legizgalmasabb meccset az előzetesen is halálcsoportként elkönyvelt „C” jelűben játszották. A címvédő Panathinaikosz bemutatkozó fellépésén az athéni OAKA-csarnokban talán a kelleténél is tovább ünnepeltek. A találkozó előtt ugyanis a kontinentális kupasorozatok ötvenedik esztendejét köszöntve a helyiek tisztelegtek a Pana 2000-ben és 2002-ben Euroligát nyerő együttesének sztárjai előtt. A három emblematikus figura a jelenlegi kupavédő csapat edzője, Zseljko Obradovics, a csapatkapitány Fragiszkosz Alvertisz, és a vendég Lottomatica Roma sportigazgatója, Dejan Bodiroga volt. Az idény előtt visszavonuló szerb szupersztárnak leginkább utódai igyekeztek bizonyítani, akik a félidőre tekintélyes előnyre tettek szert (45–35), igaz, a zöldek NBA-ből visszatérő csillagai, Vaszilisz Szpanulisz és Sarunas Jasikevicius vezérletével a harmadik negyed végére fordítottak (62–58). Ha a legvégén bemegy Roko Leni Ukic triplája, jöhetett volna a hosszabbítás, így viszont nyert a Pana 86–83-ra. Ugyanekkora különbséggel kapott ki a Barcelona Belgrádban (81–78), ahol a Partizan annak köszönhette győzelmét, hogy 21 éves junior Európa-bajnokát, Nikola Pekovicot a katalánok képtelenek voltak feltartóztatni.

Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
12 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
36 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
9 órája