Kásás követi Beckhamet

R. B. B.R. B. B.
2007.10.25. 23:20
Címkék

Kásás Tamás villámlátogatást tett Budapesten. A kétszeres olimpiai bajnok csütörtökre virradóra érkezett haza Olaszországból, majd aznap délután már repült is vissza klubcsapatához, a Pro Reccóhoz. Rövid magyarországi tartózkodása alatt részt vett a Magyar Vízilabda-szövetség és a Vodafone közös sajtótájékoztatóján. A telekommunikációs cég a jövőben – többek között – támogatja a szövetséget, a Magyar Kupa névadója lesz, sőt Kásással egyéni szponzorációs szerződést is kötött. A megállapodásnál David Beckham szerződése volt a minta – csak az összeg különbözik. Mivel Kásást kiállították az előző idény bajnoki döntőjében, az olasz bajnokság első fordulójában nem játszhatott; jó hír viszont, hogy a gerincsérve – amely miatt az egész nyarat ki kellett hagynia – már a múlté. „Nehéz volt újra beleszokni az edzésmunkába, de kezdek belelendülni. Sajnos a gerincsérvem újra előjöhet, viszont külön tornára is járok, és megpróbálok fizikailag minél jobban felkészülni az olimpiára” – mondta Kásás.

Legfrissebb hírek

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
5 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
10 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
23 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
38 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
55 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája