Gál Lászlót meneszthetik

2007.10.25. 23:20
Címkék

Miközben az FC Fehérvár korábbi és jelenlegi vezetői osztják egymást, a klubnál egyre nagyobb a baj. Csütörtök reggel Gál László a közszolgálati televízióban nyilatkozott, és lényegében azt mondta, hogy már semmire sincs fedezet. Ez a mondat nemcsak arra vonatkozott, hogy a legutóbbi fordulóban pénz nélkül utazott el a csapat a diósgyőri mérkőzésre – ám éppen aznap volt taggyűlése a sportvállalkozásnak, így a játékosok után küldték a 150 ezer forintot –, hanem az eddig pontosan átutalt minimálbérekre is. A Fehérvár FC Kft. ugyanis eddig idejében utalta a járandóságokat, ennek köszönhette a klub, hogy a labdarúgók eddig nem jelentették fel az egyesületet. Az október 15-ig járó fizetés azonban 25-éig, csütörtökig nem érkezett meg.

A helyzet ugyanakkor nem tűnik teljesen kilátástalannak, a futballisták újabb ígéretet kaptak, eszerint pénteken lesz pénz. Úgy tudjuk, több tulajdonos is jelezte a labdarúgóknak, hogy fizet – persze a játékosok ezt már csak akkor hiszik el, ha el is költötték azt a pénzt...

A városi önkormányzat is foglalkozott a klub ügyeivel. A közgyűlés úgy döntött, javasolja az FC Fehérvár Kft. taggyűlésének összehívását és Gál László ügyvezető felmentését. Az ügyvezető nem kívánta kommentálni a helyzetet. A képviselők csütörtökön hallgatták volna meg a gazdasági vizsgálatra még júniusban felkért KPMG cég képviselőjét is, erre azonban nem került sor. Vélemények szerint Gál László szabotálja, hogy a képviselők megismerhessék a jelentést.

Legfrissebb hírek

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
20 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
43 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája