Az AEK-nek sem jött be a műfű

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
2007.10.25. 23:20
Címkék
A Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a DVSCTEVA-t összesítésben 1–0-val búcsúztató svéd Elfsborg az UEFA-kupa csoportkörének első mérkőzésén a Tőzsér Dániellel felálló, szintén a BLből alászálló görög listavezető AEK Athént is megszorongatta.

„Nem túl képzett csapat az Elfsborg, játékosai igen egyszerű futballt játszanak...” – nyilatkozta Várhidi Péter szövetségi kapitány a júliusi DVSCTEVA–Elfsborg BL-selejtezőt követően. Apró szépséghiba, sőt kellemetlen, hogy Magnus Haglund halálosan egyenszürke alakulata az Oláh Gábor utcában legyőzte (1–0) a magyar aranyérmest, majd a borasi 0–0-val villámgyorsan le is söpörte az európai porondról. Azt a gólt bizonyos Daniel Möbäck szerezte…

A két éve még balhátvédként szaladgáló svéd aznap este tízezer, csapatáért a helyszínen szorító debreceni szurkolót késztetett szitkozódásra, szerdán csupán egyet – Tőzsér Dánielt. A 11-szeres válogatott középpályással felálló, görög listavezető AEK Athén kis híján úgy járt Borasban, mint a Loki: mire sikerült megbarátkoznia az IKEA-stílusú aréna műfüvével, hátrányba került. Az álmatag kezdésre jellemző: a görögök nem sokkal egy Tőzsér Dániel ellen elkövetett szabálytalanság után kapituláltak, Möbäck „jóvoltából”. Anno a hajdúságiaknak is egy félidőbe tellett, mire alkalmazkodtak a „műanyagvilághoz”, s bár ők speciel gólt nem kaptak, sajnos nem is rúgtak – ellentétben a sérült brazil csillagot, Rivaldót otthon hagyó AEK-kel, amelynek a szünetben sikerült rendeznie sorait.

Ami a magyar játékos félidei statisztikáját illeti, az UEFA honlapja – a fenti bejegyzésen túl – egy buktatást és egy szöglet elvégzését érdemesítette megörökítésre méltónak. Mindamellett Lorenzo Serra Ferrer aligha ezért küldte viszsza a nullafokos borasi éjszakába a fedezetet, aki aztán a 74. és a 81. percben kapura lövéssel is jelezte: még mindig a pályán van.

A nemzetközi kupatalálat mindamellett ezúttal sem jött össze az összecsapást végigjátszó, eddigi egyetlen gólját 2004. november 4-én a Feyenoord elleni UEFA-kupa-találkozón (1–1) még fradistaként jegyző magyarnak. Véleménye ettől függetlenül nyilván neki is van az Elfsborgról, amely lehet, hogy egyszerű futballt játszik, de azt hatékonyan – nem mellékesen az UEFA-kupában.

Legfrissebb hírek

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 perce

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
29 perce

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
33 perce

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
56 perce

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
57 perce

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
1 órája

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzés előtt tánc, fotózás, utána torta – megérkeztek a magyarok a női kosárlabda-világbajnokságra

Kosárlabda
1 órája