Átírták a menetrendet

2007.10.24. 23:42
Címkék

A Magyar Jégkorongszövetség menet közben változtatott az országos bajnokság – a Nemzeti Sport által már a szezon előtt rossznak vélt – kiírásán. A módosításnak természetesen köze van az Alba Volánhoz, hiszen a címvédő a rájátszás idejére befejezi osztrák ligás szereplését, így legjobb sora csatlakozhat a magyar playoff mezőnyéhez, átformálva némileg az ob I-ben addig kialakult erőviszonyokat. Eredetileg az alapszakasz győztese a rájátszás első körében pihent volna, míg a második, a harmadik és a negyedik helyezett választott volna az ötödik, hatodik és hetedik közül, feltételezve, hogy a „Volánifi” lesz az utolsó. Az erőnyerő elvben az alapszakaszban leggyengébb, de a playoff első fordulójából továbbjutó csapattal, azaz minden bizonynyal a Volánnal játszott volna. Az újraírt menetrend szerint az alapszakasz győztese nem kap, hanem választhat magának ellenfelet, azaz nem a Volánnal kell majd elődöntőznie – hacsak nem akar. „Jobb ez így. A sportszerűség döntő szempont volt, mert előfordulhatott volna, hogy az alapszakaszt azért nem akarják megnyerni, mert akkor az elődöntőben szembetalálhatnák magukat a megerősített Alba Volánnal” – magyarázott Kovács Zoltán főtitkár. De hogy miért a szezon közepén kellett erre rádöbbenni...?

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
13 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája