Már csak az aláírás hiányzik

F. Z.F. Z.
2007.10.11. 23:30
Címkék

Ahogyan majd mindegyik újság megjósolta, csütörtökön megszületett az egyezség az angol Chelsea és a holland Henk ten Cate között. Az 52 éves szakembert néhány hete környékezte meg a londoni egyesület, amely másodedzői munkát ajánlott az Ajax trénerének. Az amszterdami csapatnál 2006 óta vezetőedzőként dolgozó, 1999–2000-ben egy idényen át az MTK-t irányító Henk ten Cate első szezonjában csak ezüstérmes lett a piros-fehérekkel, miután rosszabb gólkülönbségével a PSV mögé szorult. A második évad nem kezdődött jól, az Ajax kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, és nem jutott be az UEFA-kupa csoportkörébe sem, az edzőben pedig megingott a vezetőség bizalma. Ekkor jött a Chelsea felkérése, amelyet előbb sorozatos cáfolatok, majd nyílt beismerés követett. A holland mester hétfőn Londonba utazott, s végül csütörtökön szóban megállapodott a „kékek” vezetőivel. A napokban aláírásra kerülő szerződés részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de az angol sajtó szerint Henk ten Cate három évre kötelezi el magát, és nagyjából évi hétszázmillió forintnak megfelelő fizetést kap majd.

Mindeközben a spanyol média hallgat Frank Rijkaarddal kapcsolatban, akit állítólag Roman Abramovics, a Chelsea orosz tulajdonosa a következő idényben menedzserként szeretne látni a Stamford Bridge-en. Angol értesülések szerint a Barcelona 45 éves holland vezetőedzője jövő nyáron távozik is, és csatlakozik Henk ten Catéhoz, míg a jelenlegi menedzser, az izraeli Avram Grant visszaül a sportigazgatói székbe.

A lehetséges érkező mellett akad egy lehetséges távozó is: a spanyol As napilap szerint Frank Lampard januárban elhagyja a Chelsea-t, és Olaszországba vagy Spanyolországba szerződik. A 29 éves angol középpályás 56 alkalommal játszott a válogatottban, és két bajnoki címet szerzett a Chelsea-vel (2005, 2006), amelyben 2001 óta szerepel. A távozásnak állítólag az az oka, hogy a játékos kiállt a menesztett José Mourinho mellett. Frank Lampard iránt a Juventus, a Milan és a Real Madrid is élénken érdeklődik.

Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
16 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
36 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
43 perce

A második félidőben Mbappé is betalált, már három góllal vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
44 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
50 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
55 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 órája