Magántanuló a Vasvillából

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2007.10.09. 23:41
Címkék
Két góljával szinte berobbant az U19-es válogatottba Birtalan Botond a Kazahsztán elleni hétfői selejtezőn (6–0). A Sopron játékosa egy csapásra a középpontba került – arra voltunk kíváncsiak, honnan indult, milyen úton ért el a korosztályos válogatottba, és merre tart?

Bár a Sopronban lett élvonalbeli játékos, Birtalan Botond karrierje a fővárosból indult. A támadó elmondta, a labdarúgást amatőrként űző édesapja terelgette a futballpályák felé – és már nyolcévesen a Ferencváros igazolt játékosa lett. Együtt ismerkedett a játék alapjaival az A-válogatott, ma már az olaszországi Bresciában szereplő Vass Ádámmal, a kapus Somodi Bencével, vagy a Fradi felnőttjei között szereplő Zsivoczky Norberttel. Hat évvel később azonban a család úgy látta, a csatár fejlődése zökkenőmentesebb lehet a Vasasnál, és Birtalan Botond ma már úgy emlékszik: Angyalföldön a volt újpesti Balogh Zoltán keze alatt rengeteget tanult a futball mesterségéből.

Birtalan Botond 16 éves volt, amikor Nagy Tamás két Vasasifimeccset is megnézett, és miután hősünk egyszer három, majd négy gólt szerzett, a Sopron akkori edzője azonnal lecsapott rá, és a felnőttek közé invitálta.

„Gyerekfejjel nem volt könnyű ez a váltás nekem – mondta a támadó. – Magántanuló lettem a Vasvillában: így hívják Sopronban a Vas- és villamosipari középiskola gimnáziumát, és kollégiumban laktam. Szerencsémre nem voltam egyedül: Feczesin Róbert és Rabóczki Balázs rengeteget foglalkozott velem, sokat beszélgettünk, mindenben a segítségemre voltak.”

Kikerülhetetlen: edzők, vezetők heti váltásban jönnek-mennek a Káposztás utcában – milyen hatással van ez egy fiatalemberre? Birtalan Botond meglepő érettséggel úgy reagált, profi futballistaként neki kizárólag az a dolga, hogy tudása legjavát nyújtsa az edzéseken és a mérkőzéseken, bárki is a szakvezető.

„Nyilván nem ideális a helyzet, de a futball ilyen – összegzett a támadó. – Én kimondottan szerettem Détári Lajossal dolgozni, rajta éreztem leginkább, hogy bízik bennem. De remélem, ezentúl is lesz lehetőségem a bizonyításra.”

A futballista kvalitásaira mások is felfigyeltek: Birtalan Botond öt napot töltött az angol Sheffield Unitednél, ám megbetegedett, ezért nem lett semmi az üzletből.

„Még ennyi időre is jó volt belekóstolni a nyugati futball légkörébe – mondta a labdarúgó. – S hogy hova mennék szívesen? A Valencia a kedvenc csapatom, de egy magyar futballista nem válogathat, majd meglátjuk, miképp alakul a sorsom.”

Birtalan Botond öröme nem felhőtlen: a kazahok ellen ütközött a kapussal, megfájdult a térde, csak szerdán dől el, vállalhatja-e a játékot Wales ellen.

A mieink 18 órakor lépnek pályára Székesfehérváron, a belépés ingyenes! A hétfői hat gól után a legkevesebb, amit elmondhatunk: érdemes kilátogatni a Sóstói Stadionba, hiszen ha a csapat győz, már biztosan továbbjut.

Legfrissebb hírek

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
6 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
14 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
15 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
26 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
57 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik