Egészséges vagy sem?

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.10.09. 23:41
Címkék

Miközben az oroszok óriá si izgalmak közepette várják a jövő szerdai rangadót, az angolok azon veszekszenek, játsszon-e Michael Owen a moszkvai mérkőzésen. A Newcastle United 27 éves csatárát tíz napja műtötték meg hasi sérv- és távolítóizom-problémái miatt, ennek ellenére a „szarkák” szombati, Everton elleni meccsén csereként pályára lépett, és győztes gólt rúgott. A balhé persze nem ebből lett, hanem abból, hogy Sam Allardyce, a Newcastle menedzsere szerint a támadónak nem kellene szerepelnie az angol válogatott szombati és szerdai Európa-bajnoki selejtezőjén, mert korábbi sérüléseit is a nemzeti együttes meccsein szerezte. A Steve McClaren szövetségi kapitány által az észtek és az oroszok elleni találkozóra is a keretbe jelölt Michael Owen erre kifakadt, s azt mondta, csak saját orvosára, Ulrike Muschaweckre hallgat, aki szerint nyugodtan játszhat az említett összecsapásokon.

Az E-csoportban a továbbjutás szempontjából kiemelt fontosságú mérkőzés előtt eközben kitört a futball-láz Oroszországban, az október 17-i találkozóra – amelyet Moszkvában, a Luzsnyiki Stadionban rendeznek – hihetetlen mennyiségű jegyigénylés érkezett. Az Orosz Labdarúgó-szövetség bejelentése szerint több mint félmillióan akartak tikettet venni a meccsre, amire korábban sosem volt példa. A 84 ezres arénában előreláthatólag 74 ezren lesznek, köztük mintegy ötezer angol drukker. A csoportban kilenc mérkőzés után Horvátország vezet 23 ponttal a 20 pontos angolok és a 18 pontos oroszok előtt.

Legfrissebb hírek

Kétszázkilencvennyolc orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
14 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
28 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
39 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik