Az elnökségin érintik a kapitányi jogkört

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2007.10.08. 23:35
Címkék
Kedden ülésezik a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége, egyes jóslatok szerint maratoni hosszúságú lesz a tárgyalás. Az éves beszámolók és a jövő évi válogatási elvek mellett ugyanis – napirenden kívül – megvitatják a szövetségi kapitány jogköréről szóló kérdést is.

Az idén tavasszal alaposan fel kavarta az állóvizet Janics Natasa, amikor egy szóváltást követően, kilencévi közös munka után elhagyta edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint. Ezzel a döntéssel szétvált az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa páros is. Angyal Zoltán szövetségi kapitány a kettőst szerette volna benevezni a májusi szegedi Világkupára, ám az edző nem járult hozzá a duó szerepeltetéséhez. Patthelyzet állt elő, a kapitány felajánlotta lemondását, Fábiánné edzői pályafutásának befejezését helyezte kilátásba. A konfliktust a szövetség próbálta meg enyhíteni azzal, hogy jelezte: ősszel meghatározzák a mindenkori szövetségi kapitány jogkörét.

Kedden ülést tart az elnökség, ám az éves beszámolók és a jövő évi válogatási elvek mellett nem szerepel napirendi pontként a kapitányi jogkör rögzítése.

„Ettől függetlenül szó lesz e kérdésről is – árulta el Kadler Gusztáv, a szövetség általános alelnöke. – Tárgyalunk a szövetség szervezeti felépítéséről, amelybe sok más mellett beletartozik a kapitányi jogkör ügye is. A téma előkészítésére felállítottunk egy bizottságot, amelybe a kapitány mellett elnökségi tagok, a főtitkár és a legerősebb klubok képviselői tartoznak.”

Kadler ugyanakkor jelezte: kedden nem várható döntés ebben a kérdésben, az elnökségi ülés ezúttal vitára, „ötletelésre” ad alkalmat.

„Az elnökség is elsősorban az eredményességet tartja szem előtt, ám vannak olyan kérdések, amelyek a kajak-kenu sport egészét érintik – folytatta a szakember. – Fontos, hogy ebben az ügyben olyan döntés szülessen, amellyel úgymond hosszú távra tervezhetünk, és amely nem okoz károkat a sportágnak.”

Angyal Zoltán szövetségi kapitány kedden fél tíztől nyílt, majd zárt szakmai bizottsági ülésen ismerteti jövő évi válogatási elveit, délután pedig az elnökségi ülésen tárgyalják meg a témát.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
2 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
2 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
2 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
2 órája