Vincenzo Cosco aligha a legen dás Helenio Herrera iskoláján nőtt fel. A hatvanas évek Interének csodaedzője Olaszországban honosította meg a catenacciót, a tökélyre vitt védekezést, amelyet aztán szerte a világban próbáltak utánozni. A Sopron vadonatúj trénere, aki korábban az olasz harmadosztályú Paganese csapatánál dolgozott, aligha lehetett büszke csapata védekezésére, ugyanis a csúcsformától igencsak messze lévő diósgyőriek legalább öt százszázalékos ziccert dolgoztak ki a találkozó első félidejében.
Mindenesetre a meccs előtt nem került szóba, hogy Vincenzo Coscónak nincs meg a pro licences végzettsége, senki sem emlegette Détári Lajost, Sopronban megpróbált mindenki előrenézni, a múltat elfelejteni, tegyük hozzá rögtön, hogy ez nem volt könnyű. A meccsen amúgy a hazaiak birtokolták többet a labdát, jobbára a vendégtérfélen folyt a játék, különösebb izgalom nélkül. Aztán egyszer kiszabadult a Diósgyőr, és rögtön vezetést, sőt győztes gólt szerzett.
A szünet után tűzijátékot rendeztek a soproniak – a hazai drukkerek nagy bánatára nem a pályán, hanem a lelátó egyik szegletében. Színes petárdák süvítettek az ég felé, miközben a zöld gyepen tovább szenvedtek a hazaiak. A folytatásban is a soproniak birtokolták többet a labdát, ám a Diósgyőr védelme magabiztosnak tűnt. Abass Rassou kiállítása után a hazaiak rátettek egy lapáttal, és hol a jobb, hol a bal szélről ívelték középre a labdát, ám ziccerig ekkor is csak ritkán jutottak el.
A Sopron háza táján dúló belső viszály ezúttal is meglátszott a játékosok teljesítményén.
a helyzetkihasználást tekintve teljesen megérdemelten nyertek.
