„Azért még nem árt észnél lenni”

2007.10.07. 00:27
Címkék

A Schalke elleni mérkőzésük előtti beharangozók másról sem szóltak, csak a Gelsenkirchenbe ellenfélként visszatérő Hajnal Tamásról. Két gólpasszával aztán tett arról, hogy az összefoglalók is önnel legyenek tele.A Schalke elleni mérkőzésük előtti beharangozók másról sem szóltak, csak a Gelsenkirchenbe ellenfélként visszatérő Hajnal Tamásról. Két gólpasszával aztán tett arról, hogy az összefoglalók is önnel legyenek tele.

Nagyon boldog vagyok, hogy így alakult – mondta Hajnal Tamás. – Most néztük a csapat buszán a német közszolgálati csatorna Sportschau című műsorát, és a felvételek is alátámasztották, hogy megérdemelten nyertünk. A Schalke hét közben BL-mérkőzést játszott, tudtuk, hogy fáradtak lesznek a játékosai. Türelmesen játszottuk, mint általában idegenben szoktunk.

A Schalke brazil hátvédjével, Bordonnal összetűzésbe keveredett. Azt hittük, keresztbe lenyeli az egy fejjel magasabb gelsenkircheni futballistát.

Nem dehogyis, erről szó sem volt. Egyébként is ő kezdte a kakaskodást. Úgy érezte, hátulról megrúgtam, pedig csak nem hagytam, hogy kiengedje az alapvonalon a labdát. Ez inkább a játékhoz tartozó agreszszivitás, hogy megmutassuk: nem hagyjuk magunkat.

Gelsenkircheni ismerősei gratuláltak a kettő nullás győzelemhez?

Többen felhívtak telefonon, és néhány gratuláció is befutott már. Találkoztam Andreas Möllerrel, aki csapattársam volt a Schalkéban, és most menedzser. Elismerően beszélt a teljesítményünkről.

Második helyen áll csapata: még mindig a biztos bentmaradásra törekednek?

Egyre jobbak vagyunk, és az önbizalmunk is megnőtt, de azért még nem árt észnél lenni. Eddig többnyire olyan csapatokat győztünk le, amelyek esélyesebbek voltak nálunk. Ha most majd a velünk egy súlycsoportban lévő együttesek ellen is győzünk, csodálatos őszünk lesz.

Legfrissebb hírek

Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
4 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
6 perce

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
24 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
25 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
26 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
41 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
57 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
1 órája