Az alap a jó védelem

HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEFHEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
2007.10.05. 08:53
Címkék
Legnehezebb BL-csoportmérkőzésére készült a PickSzeged, ehhez képest szinte lesöpörte (29–17) idegenben a Gorenje Velenjét, a szlovén bajnoki ezüstérmest, amellyel a csoportban várhatóan az első helyért fut majd versenyt.

Amire csak kevesen számítottak: a férfi BL H-csoportjának első fordulójában Velenjében is a Pick-Szeged játszott óriási fölényben, és a „darazsak” (ez a Gorenje Velenje címerállata) kénytelen-kelletlen megszelídültek, s csupán a csata egy-egy szakaszában nőttek fel a ragyogó napot kifogó magyar bajnokhoz. A Pick hazai elsőségének köszönhetően a sorsolásnál kiemelt volt, s az első kalapból húzták. Így elkerülte Európa krémjét (Kiel, Ciudad Real, Celje, US Ivry, Gudme, Csehovszki Medvegyi, RK CO Zagreb). Megjegyzendő, a második kalapba kerülő bajnoki ezüstérmes MKB Veszprém sem panaszkodhatott, mert csoportjában nem kerülhetett össze a Pamplonával, a Hamburggal, a Velenjével, a Montpellier-vel, a Dinamo Asztrahánnal, a Leónnal és a Flensburggal (de ebben a sorban azért akadnak a legjobbaktól hajszállal elmaradó együttesek).

Nagy tudású, szimpatikus csapat benyomását keltette a Pick, mert játékosai akkor sem nagyképűsködtek, amikor már tíz-tizenkét góllal vezettek. A szünet (14–4 a Szeged javára) után ugyan akadt hullámvölgy a gárda teljesítményében, ám Vladan Matics edző pillanatok alatt rendet tett.

Az első játékrészben nem a tudása legjavát nyújtó Velenje küzdött, a másodikban viszont már késő volt – a Pick okos, fegyelmezett és többnyire látványos játékkal tartotta előnyét.

Külön kell szólnunk Puljezevics Nenad világklasszishoz méltó kapusteljesítményéről, amelyhez ezúttal fegyelmezett védkezés is társult. Újra igazolódott: a jó védelemre alapozhatóak a sikeres támadások. A magyar válogatott szerb kapusa az első félidőben a kapujára tartó lövések 70 százalékát hárította. Nincs olyan ellenfél a világon, amelyet ez a teljesítmény ne demoralizált volna.

A Pick-támadásokat a kisebb bokahúzódást szenvedő Danijel Andjelkovics szervezte, ugyanakkor befejezésükben is jeleskedett, hiszen hét akciógólt lőtt. Mellette Milorad Krivokapics (6 gól) és Vladimir Oszmajics (5) is kirobbanó formában, ugyanakkor hasznos csapatemberként játszott. Hasonló teljesítménynyel a folytatásban sem lehet gondja a Szegednek, amely csoportelsőként szeretne bejutni a középdöntőbe (16 együttes, 4 csoport).

Legfrissebb hírek

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
14 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
32 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája