Művészek és hősök (1.)

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
2007.10.03. 23:14
Címkék
Nagy egyéniségek nagy teljesítménye: kedd este Lionel Messi sorozatban ötödik tétmérkőzésén volt eredményes, Zlatan Ibrahimovic pedig szezonbeli negyedik duplájával ajándékozta meg önmagát 26. születésnapján. A Manchester Unitedben Wayne Rooney fontos gólt lőtt, a végig remekül játszó Cristiano Ronaldo pedig a vérét adta a győzelemért.

Bár a labdarúgás csapatsport, legalább annyira fontosak az egyéni teljesítmények, mint az együtteseknél uralkodó harmónia és összeszokottság. A summázat a következő lehet: nemzetközi szinten kiugró eredményt csak akkor lehet elérni, ha a csapatban vannak olyan egyéniségek, akik a feszült hangulatú tétmérkőzéseket eldöntő produkcióra képesek.

Elég, ha visszaemlékszünk Kakára, aki a legutóbbi szezonban a vállán vitte a Bajnokok Ligája döntőjébe a selejtezőben rajtoló AC Milant, majd a májusi athéni fináléban is győzelemre vezette csapatát a Liverpool ellen (2–1), és tíz találattal a sorozat gólkirályi címét is begyűjtötte. Vagy említhetjük Didier Drogbát is, aki a 2006–2007-es idényben hatvan meccsen (!) harmincháromszor (!) volt eredményes, és bár a Chelsea „csak” két hazai kupatrófeát gyűjtött be (FA-kupa, Ligakupa), az elefántcsontparti csatár teljesítménye nélkül mindez nem jöhetett volna össze.

Még nagyon messze a vége a most futó évadnak, ám ezúttal hasonló produkciót várhatunk Lionel Messitől és Zlatan Ibrahimovictól is. A Barcelona argentin támadója és az Internazionale svéd csatára egyaránt alaposan „bekezdett”: mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában sziporkáznak, és húzzák magukkal az egyaránt sokat kritizált csapatukat. Teljesítményükkel mintegy védőernyőt tartanak csapatuk fölé, megvédve ezzel alkalmasint vezetőedzőjüket is.


folytatás...
Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
27 perce

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
30 perce

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
54 perce

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
1 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
1 órája

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
2 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik