Mocskos csaló, mondta a játékvezetői jelentés szerint Egervári

Vágólapra másolva!
2007.10.03. 13:24
Nem mindennapi eset történt a Pomáz–Kisnémedi Pest megyei másodosztályú bajnoki mérkőzésen. Nagy csatában nyertek a vendégek 4–3-ra, a pomáziak azonban nehezen viselték a vereséget. Fenyvesi Arnold játékvezető szerint az elégedetlenkedő szurkolók között volt a Pomázon élő Egervári Sándor, a Győri ETO FC vezetőedzője is. A bíró állítja: a tréner verbálisan rátámadt Kovács Gábor partjelzőre. A mérkőzés jegyzőkönyvének tanúsága szerint Egervári Sándor a következőket mondta: „Hadd mutatkozzam be, Egervári Sándor vagyok, az, amit maga csinált, kimeríti a csalás fogalmát, maga egy mocskos csaló.”
"Éppen mi, a rendezőkkel együtt akadályoztuk meg, hogy a szurkolók tettleg bántalmazzák a bírót..."
Czerkl Gábor - archív
"Éppen mi, a rendezőkkel együtt akadályoztuk meg, hogy a szurkolók tettleg bántalmazzák a bírót..."
"Éppen mi, a rendezőkkel együtt akadályoztuk meg, hogy a szurkolók tettleg bántalmazzák a bírót..."
Czerkl Gábor - archív
"Éppen mi, a rendezőkkel együtt akadályoztuk meg, hogy a szurkolók tettleg bántalmazzák a bírót..."

A jegyzőkönyv arról is említést tesz, hogy Egervári Sándor az öltözőig kísérte a bírókat. Fia a helyi futballcsapat labdarúgója, tehát vélhetően apaként, s egyben szurkolóként volt jelen a mérkőzésen.

Nem tartozott a rendezői gárdához, s a klub vezetőségében sem visel tisztséget, a játékvezetők így nem értik, mit keresett az öltözőnél.

Fenyvesi Arnold kérdésünkre elmondta, fenntartja a jegyzőkönyvben leírtakat, s rendezési hiányosságok miatt feljelenti a Pomázt.

Az ügy ennél fogva tehát a Pest Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága elé kerül. Fenyvesi Arnold átlagon felüli, 8.6-os osztályzatot kapott a játékvezető-ellenőrtől.

Megkeresésünkre Egervári Sándor, aki az edzőtestület elnöke, a következőket tette hozzá a hét végén történtekhez:

„Elkeserítőnek és felháborítónak tartom, hogy a Nemzeti Sport legfontosabb témái közé tartozik, hogy egy megyei másodosztályú bajnokin mi történik. Egyébként pedig a játékvezető a jelentésében nem a teljes valóságot írta le, ugyanis hogy miért fajultak el az események, arról nem nyilatkozott. Többen tanúsíthatják, hogy éppen mi, a rendezőkkel együtt akadályoztuk meg, hogy a szurkolók tettleg bántalmazzák a bírót.”

Csak üdvözölni tudjuk, ha Egervári Sándor a bíró segítségére sietett, de nem értjük, miért fogadta ennyire ellenségesen kollégánk érdeklődését.

Természetesen a szakvezető felháborodhat azon, hogy foglalkozunk az esettel, de azt talán nem árt észben tartani: a Nemzeti Sport nem azt írta meg, ami nem történt, hanem azt, ami történt. És a történet egy Egervári Sándor néven bemutatkozó személyről szól, aki a jelentés szerint lecsalózta a bírókat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik