A lényeget hamar összefoglalja: „Megvertek…” Aztán sóhajt egy nagyot, és érvelni kezd, miért elfogadhatatlan, hogy az enyhén szólva sem igazán jegyzett, világranglistán 88. lett Julija Vansovica legyőzte őt: „Nem lett volna szabad kikapnom. Ha valaki olimpiai szereplésről álmodozik, annak tilos veszítenie a ranglista nyolcvanvalahányadik helyén álló vívóval szemben. Ha mégis, nem érdemli meg az olimpiát. Ha az első húszba tartozó lány győz le, fújok egy nagyot, bosszús vagyok, esetleg őrjöngök, de így a tehetetlenség az úr bennem. Legszívesebben a falba verném a fejem, csak én tudom, mennyi munka van – most sajnos a vereség mögött…”
Egyetlenegy szökdellést, iskolát, asszózást, futást nem mulasztott el, mégis kudarccal zárta az egyéni versenyt.
„Valami hiányzott, meg nem mondom, mi… – morfondírozik –, lehet, hogy egy szelet csoki, öt mély levegővétel, a lényeg, hogy a Vansovica elleni asszó volt az, amelyet, ha újravívhatnék, mindent másképp csinálnék. Pedig… pedig a végén a fejemben megvolt az akció, de hibádzott a távolság. Azt hiszem, egy kicsit gyáva voltam, ezen múlott…”
Kiesésével nehéz helyzetbe került az olimpiai szereplésért folytatott harcban. Az dönt majd, mit hoznak a hátralévő kvalifikációs versenyek.
„Amíg meg nem húzzák a vonalat, harcolok, amíg egyezreléknyi esély van, nem adom föl, ez természetes – mondja. – Sok versenyen kell elindulnom, csak a családom inthet megálljt. A férjem mindenesetre biztosított róla, hogy nála szabadkártyám van, azaz rám bízza a dolgot. Most lesz egy nehéz éjszakám, jár majd az agyam rendesen, reggelre kiderül, tényleg sportember vagyok-e. Ha sikerül a helyükre tennem magamban a történteket, s azon kezdek el gondolkozni, mit hoz a jövő, nem lehet baj.”
Eredmények a 15. oldalon
