Egy teljes hónap Milan-siker nélkül

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.10.01. 00:09
Címkék
A Milan vasárnap újabb kudarccal bővítette kínos eredménytelenségi sorozatát a bajnokságban: a Bajnokok Ligája-győztes csapat immár öt forduló óta nyeretlen, ezúttal a Cataniával végzett 1–1-re hazai pályán.

Milan–Catania 1–1.

Az eredmény önmagáért beszél, a Bajnokok Ligája-győztes együttes augusztus 26. óta tartó gyalázatos sorozata vasárnap újabb kudarccal bővült. A korábban a bajnoki cím egyik legfőbb várományosaként emlegetett alakulat az első forduló óta képtelen nyerni az olasz élvonalban, az azóta lejátszott öt találkozón négy döntetlen és egy vereség a mérlege – ráadásul a Fiorentina kivételével csupa kis- vagy legfeljebb középcsapat (Siena, Parma, Palermo, Catania) ellen.

A kép azonban még ennél is sötétebb: a gárda a bajnokságban még egyszer sem nyert hazai pályán – legutóbb április 21-én (!) ünnepelhetett sikert Serie Ameccsen a San Siro közönsége –, az elmúlt öt játéknap vesszőfutása során pedig egy találkozót sem úszott meg kapott gól nélkül. Ez ugyanúgy kritikája a védelemnek, mint az együttes támadóinak. És bár lehet azt mondani, hogy az említett meccseken Carlo Ancelotti vezetőedző a Bajnokok Ligája-ütközetekre gondolva többször is tartalékos felállásban küldte pályára csapatát, ám az is tény, hogy az utóbbi időben a legnagyobb sztárok is rendre csődöt mondtak.

A csatárok teljesítménye például lesújtó. Kaká sincs mostanában „aranylabdás formában”, ám ahogy a Ronaldo elhúzódó sérülése miatt kihagyhatatlan Filippo Inzaghi, Alberto Gilardino páros játszik mostanában, az valóban nem méltó a nagy múltú együtteshez. A két ék a Serie A aktuális kiírásában eddig még nem szerzett gólt, márpedig így – lássuk be – igen nehéz meccseket nyerni. Az egyre súlyosbodó bajokat látva nem elképzelhetetlen, hogy a július 31-én megsérült Ronaldót eddig elég ráérősen gyógyítgató milánói doktorok intenzívebb munkába kezdenek, és megpróbálják előre hozni a brazil csatár (jelenleg éppen) október 20. körüli időpontra jósolt visszatérését.

Valamin ugyanis roppant gyorsan változtatni kell a Milannál, mert előfordulhat, hogy a gyenge olaszországi forma hamarosan a nemzetközi porondon is következményeket von maga után. Ha ugyanis a Catania képes volt pontot rabolni a San Siróból, mire számíthatunk a „piros-feketéket” szerdán Bajnokok Ligája-meccsen fogadó Celtictől?! ½

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
2 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
2 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
3 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
3 órája