A búcsú csodaszép emléke

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2007.09.28. 00:02
Címkék
Keretbe foglalta az élet Sowunmi Thomas eddigi angyalföldi pályafutását. A 29 esztendős, tízszeres válogatott csatár korábban öt évet töltött a piros-kékeknél, ezalatt nyert két bajnoki bronzérmet. Aztán jött a búcsú pillanata a Zalaegerszeg ellen 6–3-ra megnyert mérkőzésen, s most tessék, évek múltán éppen a zalaiak ellen tér viszsza az angyalföldiekhez. Sowunmi egyébként szerdán két góllal vette ki részét a Cigánd elleni Magyar Kupa-sikerből, s hasonlóan sikeres bemutatkozást remél a bajnokságban is.

Emlékszik a Vasas-mez ben játszott legutóbbi meccsére? Emlékszik a Vasas-mez ben játszott legutóbbi meccsére?

Persze, hogy emlékszem: kétezer-egyben hat háromra megvertük a Zalaegerszeget – mondta Sowunmi Thomas, aki pénteken éppen a ZTE ellen térhet vissza mint a Vasas csatára. – Aztán szétszéledt az a roppant erős játékoskeret, ment, ki merre látott, pedig ha együtt maradunk... De így is szép emlékek fűznek Angyalföldhöz. Előbb Komjáti András irányításával nyertünk bronzérmet, majd Bozsik Péterrel is hasonló eredményt értünk el. Én erre is büszke vagyok, jóllehet, abban az évben mindenki a Vasast tartotta aranyesélyesnek.

Most, hogy újra belépett az Illovszky-stadion öltözőjébe, hány ismerős arcot fedezett fel?

Arra, hogy hányan maradtak a korábbi csapatból, nagyon egyszerűen tudok válaszolni: csak Tóth András. A többiek között van, akit látásból ismertem, van, aki ellen már játszottam, és persze rengeteg a fiatal labdarúgó. Azt már az első pillanatban megállapíthattam, hogy a sok ifjú miatt is nagyon jó a hangulat, és a csapat igazi közösséget alkot.

Ez mind szép és jó, csak éppen az eredmények nem jönnek. Ráadásul igen kemény meccsek várnak a Vasasra.

Nem félek, és nem féltem ezt a fiatal együttest. Sokkal több van a Vasasban, mint amit eddig mutatott. Mészöly Géza nem véletlenül lett a legjobb edző az elmúlt évadban, taktikailag rendkívül felkészült, és ha azt a játékot sikerül megvalósítanunk, amelyet hétről hétre gyakoroltat velünk, előreléphetünk.

Mi a véleménye a soros riválisról, a Zalaegerszegről?

A ZTE kiesett a Magyar Kupából, emiatt nem is lehetnek jó hangulatban a játékosai. Az eddigi gyengébb szereplés ellenére győzelmi esélyekkel lépünk pályára. Nekem különösen fontos lenne a siker, hiszen nem mindegy, miként debütálok újra piros-kék mezben. Ráadásul néhány éve egyszer megtaláltak a zalai drukkerek, déligyümölccsel dobáltak, és még gúnyos transzparenst is készítettek. Akkor jót nevettem az egészen, most persze jó lenne góllal törleszteni.

Hosszú távra tervez a Vasasban?

A szerződésem kétezer-kilenc nyaráig szól, de az is benne van, hogy kedvező külföldi ajánlat esetén távozhatok. Nem titok, szeretnék a magyarnál erősebb bajnokságban is szerepelni még, de most csak a Vasasra koncentrálok, és ahogyan az imént mondtam, jó lenne a szezon végén ünnepelni.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
8 perce

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
10 perce

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes nemű vegyesváltója

Úszás
45 perce

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
51 perce

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
1 órája

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
1 órája

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája