Próbaidős büntetés

2007.09.25. 23:38
Címkék

Megszületett az ítélet a múlt szombati Nyíregyháza Spartacus–DVSC-TEVA (1–1) NB Ies bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után őrizetbe vett rendbontók ügyében. A nyíregyházi városi bíróság Nyáriné dr. Tóth Beáta vezette tanácsa előtt két nyíregyházi szurkoló várt bilincsben arra, hogy tettük következményeként ítéletet hirdessenek. Garázdaság és rongálás vádjában is bűnösnek találták őket, ezért halmazati büntetésül hat-hat hónapos fogházbüntetést róttak ki rájuk, amelynek végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztették.

Mellettük egy másik tárgyalóteremben ugyanebben az időben két debreceni szurkolóval szemben hozott nem jogerős ítéletet a bíróság: mindkettőjüket bűnösnek találta, ezért az elsőrendű vádlottat hatvan nap, míg a másodrendűt negyven nap elzárásra ítélte, valamint két évre mindkettőjüket kitiltotta a nyíregyházi stadion területéről. Ügyvédeik fellebbeztek az ítélet ellen, de a másodfokú tárgyalásig, legkésőbb október 5-ig a bíróság meghoszszabbította őrizetüket, így ők továbbra is zárkában maradnak.

Mint már megírtuk, a szombaton lejátszott keleti rangadón több alkalommal kellett a rendőrségnek közbelépnie a szurkolói rendbontásokat megakadályozva, ezek jogszerűségét a debreceniek a mai napig vitatják. A dologban az a furcsa, hogy az MLSZ részéről nem találták kiemelt kockázatúnak ezt a mérkőzést, holott évtizedek óta még nem zajlott le úgy Nyíregyháza–Debrecen meccs, hogy ne lett volna pattanásig feszült a helyzet. Talán a szövetség részéről is nagyobb körültekintéssel kellene eljárniuk az illetékes uraknak a jövőben...

Legfrissebb hírek

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
1 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
23 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
47 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
55 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
56 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája