Kanta József játszana…

2007.09.25. 23:38
Címkék

Szombaton a Kaposvár–MTK találkozón Kanta József szerezte a fővárosiak második találatát (a meccset 3–0-ra nyerte a vendéggárda), szünetben azonban le kellett cserélni a kétszeres válogatott középpályást. A futballistának még a bemelegítés során sérült meg a lágyéka, és noha negyvenöt percet így is a pályán töltött, a második játékrészben már nem tudta vállalni a játékot. Az orvosi vizsgálatok szerencsére nem mutattak ki szakadást nála, így nem zárható ki, hogy hétfőn a Honvéd elleni rangadón ismét ott lesz a kék-fehérek kezdő tizenegyében. „Gyógyszeres és lézeres kezelést is kapok a lágyékomra, csütörtökön pedig megpróbálkozom a kocogással is az uszodai gyakorlás mellett – mondta az állapotáról Kanta József. – Nagyon szeretnék a Honvéd ellen futballozni, a szombati és vasárnapi edzésen ki kell derülnie, hogy tudom vállalni a játékot, vagy sem.”

Legfrissebb hírek

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
8 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
25 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
48 perce

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája