Kihasználták az ismeretlenséget

Vágólapra másolva!
2007.09.24. 23:33
Címkék

Továbbra is veretlen a Lindab Törökbálint a Duna-csoportban, mi több, a Budakalász 4–0-s legyőzésével átvette a vezetést a mezőnyben. A csapat egyik rutinos labdarúgója Bábik Tibor, aki a hét végén három találatával egymaga döntötte el a mérkőzést. A maholnap 34. születésnapját ünneplő középpályás a 90-es években sikert sikerre halmozott Vácott, hiszen tagja volt az 1994-ben bajnokságot nyerő együttesnek, valamint az azt megelőző két szezonban ezüstérmet szerző gárdának. Másfél esztendőt futballozott a Bp. Honvédban is, majd két és fél éves szerződést kötött a nyíregyháziakkal, s e megállapodás a szezon végéig érvényes. Jelenleg kölcsönben van Törökbálinton.

Hogyan került a másfél éve még az NB II-ben szereplő nyírségiektől a Pest megyei I. osztályba?

Kaptam egy jó állásajánlatot Budapestről, és úgy döntöttem, élek a lehetőséggel. Sziki Gyula, a Nyíregyháza elnöke rendkívül készséges volt, és megegyeztünk, hogy inkább kölcsönszerződéssel futballozzak tovább. Felajánlotta, hogy ha mégsem felelne meg a civil élet, nyugodtan visszatérhetek.

Jelenleg Törökbálinton futballozik, nem is rosszul.

Számított ilyen jó kezdésre? Visszagondolva az elmúlt fordulókra meglepő, hogy az első helyen állunk. Kifejezetten előnyünkre vált, hogy ellenfeleink nem ismertek, és bizony úgy éreztük, olykor lekezeltek bennünket. Biztos vagyok benne, hogy most már jobban szem előtt tartanak, és a tavasszal lényegesen nehezebb idény vár ránk.

Pintér Sándor szerint korántsem volt annyira könnyű dolguk, mint a négygólos végeredmény mutatja. A Budakalász edzője hozzátette, hogy miután egyik védőjük megsérült, megbomlott a hátsó soruk, ami sokat segíthetett a Törökbálintnak.

Egyetért a megállapítással? Csak annyit tennék hozzá, hogy végig irányítottuk a játékot, és csupán idő kérdése volt, mikor szerzünk vezetést a szervezetten védekező budakalásziak ellen. Az első gólunk után már lényegesen könnyebb volt a feladatunk.

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
19 perce

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
51 perce

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
1 órája

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
1 órája

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
1 órája

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2 órája

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packers; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
7 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik