Nem megy a Ferrarihoz

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2007.09.23. 00:33
Címkék

Az elmúlt hetekben többször is szóba került, hogy Fernando Alonso a McLarennel megromlott viszonya miatt elhagyja a csapatot, és a Magyar GP óta olykor-olykor az a hír is szárnyra kapott, hogy a spanyol a wokingiak legnagyobb riválisához, a Ferrarihoz szerződik. Erre azonban két ok miatt is minimálisnak tűnik az esély. Az egyik, hogy a Scuderia elégedett két pilótája, Kimi Räikkönen és Felipe Massa teljesítményével. A finnt, Luca di Montezemolo elnök kedvencét, régóta szerette volna megszerezni a Ferrari, és most, hogy a vörös autóval futamról futamra egyre jobb teljesítményt nyújt, kizárható, hogy eltávolítsák Maranellóból.

Felipe Massa, akinek Jean Todt igazgató fia, Nicolas a menedzsere, tökéletesen kiegészíti Räikkönent, ahol a finnek nem jön ki a lépés, ott a brazil nyújt remek teljesítményt. A dél-amerikai sofőr Michael Schumacher mellett érett futamgyőztes pilótává vált, mindenki másnál több körön, illetve kilométeren keresztül állt az élen az idei futamokon, és csak a technika ördöge az oka annak, hogy minimálisak az esélyei a vb-cím elnyerésére. Massának talán ez volt az az éve, amelyben világbajnok lehetett volna, hiszen Räikkönen jövőre már ugyanúgy ismeri majd a csapatot, mint ő, és minden bizonnyal könnyebben veszi az akadályokat, kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, mint az idén. A következő évad érdekes kérdése lehet, hogy Massa és Räikkönen ugyanolyan feltételekkel hogyan áll helyt egymás ellen? A másik érv, hogy Alonso, mint ahogy azt augusztus 10-i számunkban megírtuk, csúnyán átverte Jean Todtot 2001ben, amikor a Minardi pilótája volt. A tehetsége már akkor is sokaknak feltűnt, és szóban megegyezett a Scuderia csapatvezetőjével, hogy Maranellóba igazol. Ám az aláírását Flavio Briatorénak adta, és a Renault-hoz szerződött. Jean Todt ezt megjegyezte, és máig úgy vallja, amíg ő a csapatvezető a Ferrarinál, Alonsónak ott nincs helye.

Ráadásul a Renault, amely Monzára ígérte 2008-as pilótapárosának bemutatását, egészen eddig nem jelentette be, ki fogja vezetni autóit, és a kivárás egyértelműen Alonso miatt van: a spanyol a McLaren elhagyása esetén minden bizonnyal a franciákhoz szerződik. A Ferrarinál nagyobb esélye lenne a futamgyőzelmekre, de Massát várhatóan csak akkor rakják ki a csapatból, ha a hátralévő három verseny egyikén kilöki Räikkönent a pályáról, és esetleg emiatt úszik el az egyéni vb-cím. Alonso ebben nemigen bízhat, legfeljebb abban, hogy a Formula–1-ben bármi megtörténhet.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik