A járt út

2007.09.22. 23:03
Címkék
Talmácsi Gábor döntött: az Aspar-csapatnál marad. Nem lehetett könnyű, hiszen évek óta tűkön ül (amellett, hogy villámgyors motorokon), annyira szeretne már feljebb lépni. Ha őszinték akarunk lenni, tényleg itt lenne az ideje.

A magyar Aprilia-pilóta 26 éves (a szabályok szerint még maximum egy évet tölthet el a nyolcadliterben), jövőre ő lesz a mezőny legidősebb tagja, arról nem beszélve, hogy testalkatából adódóan – bármennyit is edz – hat-hét kilóval mindig nehezebb a kiskategóriában repesztő tinédzsereknél. A jövő tehát kétségkívül a 250-es géposztály a számára. De nem jövőre – hanem csak azután.

A szerződése ugyanis úgy szól, egy idényt még el kell töltenie a legkisebb géposztályban ahhoz, hogy 2009ben biztosan továbbléphessen. Ez van a mérleg másik serpenyőjében. A biztos továbblépés. A 250-es szerződés – eredménytől függetlenül két év múlva, a világ jelenlegi legjobb csapatánál. És még egy év a világbajnoki címért csatázva – mert jövőre ez történik majd, erre már most mérget vehetünk.

Persze sopánkodhatnánk, hogy ha nem magyar lenne, hanem spanyol vagy olasz, rég elvitte volna valamelyik 250-es csapat, sőt talán már a MotoGP-ben húzná a gázt. Csakhogy magyar. És ebből a motorkerékpár-piac szempontjából nem túl jelentős országból eljutott addig, hogy a világbajnoki címért küzd az elitben. A fanyalgás tehát egyáltalán nem helyénvaló. Sőt ha egy kicsit továbbgondoljuk a helyzetet, ez a mostani szerződés még jól is jöhet neki. Hiszen az Apriliának rendkívül fontos presztízsszempontból, hogy a 125-ben jövőre az ő motorján legyen az egyes rajtszám, és ezt kizárólag Talmácsival érheti el, mivel nagyon úgy tűnik, hogy fő riválisa, Hector Faubel a 250esek között folytatja.

Ezek egyelőre csak elméletek – a tény az, hogy Talmácsi újabb két évre aláírt. Pályafutása során először nem ugrott fejest a bizonytalanba – a járt utat választotta a járatlan helyet. És ez az út a vb-címhez vezethet.

TÓTH ANITA
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
6 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
6 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
7 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
7 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
8 órája