hátvéd, hogy a védősorban játszók közül Koller Ákos például kifejezetten jól fejel, de nem hinném, hogy bármelyikük fizikuma jobb lenne, mint az enyém. Megküzdünk majd a labdákért.
Két gólt rúgott eddig a bajnokságban. Többet várt magától?
Nem csak magamtól, a csapattól is többet vártam. Jól kezdtük a bajnokságot, a szezon elején két gólt is rúgtam, sőt gólpasszokat is adtam, aztán a csapat hullámvölgybe került, és az én teljesítményem is visszaesett. Felesleges lenne most az okokat boncolgatni, inkább arra koncentrálok, hogy már most, a Fehérvár elleni mérkőzésen a kapuba találjak.
Ki lesz a csatártársa szombaton?
A kezdőcsapatot majd csak közvetlenül a mérkőzés előtt hirdeti ki Egervári Sándor, de most úgy érzem, hogy Bojan Brnoviccsal kezdünk elől. Már csak azért is, mert Bajzát Péter a héten könnyített edzésmunkát végzett, így őt valószínűleg csereként veti be a mester.
És ha választhatna, melyikükkel játszana szívesebben?
Számomra teljesen mindegy. És ezt tényleg nem csak azért mondom, mert tudom, hogy elolvassák az újságban. Amikor Magyarországra érkeztem, és Debrecenben futballoztam, Bajzát Peti volt az éktársam, aztán amikor ő eligazolt a Lokiból, Bojan jött a helyére. Kijelenthetem, Egervári Sándor hármónk közül bármelyik párost nyugodtan a pályára küldheti, remekül megértjük egymást. Ha valamelyikünk a cserepadra szorul, nincs belőle sértődés.
Ha már itt tartunk, árulja el, hol érzi legjobban magát a pályán? A csatársorban vagy kicsit hátrébb?
Nem tagadom, számomra az az ideális, ha az egy szem támadó mögött, amolyan visszavont center vagyok. Szeretek mélységből indulni, a mostani szezonban is akkor lőttem a két gólomat, amikor ebben a pozícióban futballoztam. Sőt korábban Debrecenben és a Honvédnál is akkor ment igazán jól a játék, ha a csatár, esetleg a csatárok mögül indulhattam.
Hallom, magyar állampolgár lesz...
A papírokat már elkezdtem intézni. Nekem és a csapatomnak is sokkal könnyebb lesz, hiszen ha megkapom az állampolgárságot, akkor nem számítok külföldinek, és a helyemre újabb légióst lehet szerződtetni. Na és azt sem tagadom, hogy a döntésemben a menyasszonyom is közrejátszott. Annamária magyar lány, itt kézilabdázik és nincs kizárva, hogy a futball befejezése után Magyarországon telepszünk le.
Talán már valamelyest magyarnak is érzi magát?
Még nem. Szerb ember vagyok, aki sosem fogja megtagadni a hazáját. De az is igaz, hogy nagyon megszerettem Magyarországot és az itteni embereket.
Igaz, hogy annak idején Lothar Matthäus már szorgalmazta, hogy magyar állampolgár legyen?
Volt szó róla, hogy jó lenne, ha minél hamarabb beadnám a papírokat, hiszen remek formában futballoztam. Lothar Matthäus jelezte, hogy örömmel meghívna a válogatottba, de aztán a távozása miatt ebből az egészből nem lett semmi. Ma meg már nem is álmodozom ilyesmiről. Harminckét éves vagyok, tisztában vagyok vele, hogy az én időm e téren már lejárt. Most már csak egy dolog foglalkoztat, hogy a Győrrel minél sikeresebben szerepeljünk a bajnokságban.