A „hálátlan” kölyköt tapsvihar fogadta

SZ. N. T.SZ. N. T.
2007.09.21. 00:25
Címkék

Valljuk be, ritkán esik meg, hogy olyan vendégjátékost ünnepeljenek felállva a hazai szurkolók, aki győztes gólt szerzett imádott csapatuk ellen. Márpedig ez a jelenet játszódott le szerda este a lisszaboni José de Alvalade Stadionban, ahol a Sporting–Manchester United Bajnokok Ligájamérkőzés (0–1) 86. percében Cristiano Ronaldo lebaktatott a pályáról, hogy átadja helyét Carlos Téveznek. A drukkerek pedig tapsviharban törtek ki, annak ellenére, hogy a 22 éves portugál szélső a 62. percben pazar mozdulattal fejelte Wes Brown beadását követően a lisszaboni kapuba a labdát. A gól után egyébként igazi angol gentlemanként viselkedett Cristiano Ronaldo. Nem ünnepelt harsányan, jelezve, nem felejtette el a klubnál töltött hét évet, és azt, hogy ott faragtak belőle igazi futballistát – ettől függetlenül elérzékenyülésnek nyomát sem lehetett rajta felfedezni, legalábbis nem mutatta ki érzelmeit a lefújás után sem. „Tökéletes este volt számomra, gólt lőttem, és nyert a csapatom – mondta Cristiano Ronaldo. – Pirosban játszom, és mindent megteszek a United győzelméért. Már a mérkőzés előtt is elmondtam, hogy a Sporting a második otthonom, és kicsit szomorú is vagyok, hogy a csapat kikapott, de hangsúlyozom, számomra a Manchester United a legfontosabb.” A szigoráról és keménységéről ismert Sir Alex Fergusont azonban, úgy tűnik, meghatotta a derék portugálok lelkesedése. „Nagyon ritka a modern futballban, hogy ilyen fogadtatásban részesüljön a futballista, aki visszatér előző klubjához – mondta a skót szakember. – A Sporting szurkolói ezúttal saját stadionjukban tapasztalhatták meg, hogy a szárnyait a klubjukban bontogató nagyszerű fiatal játékos világklasszis lett. Nekünk pedig szerencsénk van, hogy a legjobb éveiben futballozik nálunk.” Az arénába kilátogatók Cristiano Ronaldo mellett egy másik korábbi kedvencet, az MU-hoz a nyáron elengedett Nanit is láthatták futballozni, sőt szemtanúi lehettek Wayne Rooney visszatérésének is. A tömzsi csatár a biológia törvényszerűségeit szinte meghazudtolva alig több mint öt héttel a lábtörése után ismét a kezdőcsapatban szerepelhetett, igaz, az angol lapok szerint „észrevehetetlen” volt a pályán. A Manchester United és a Sporting közötti kapcsolat viszont szemmel láthatóan erősödik, hiszen Sir Alex Ferguson Cristiano Ronaldo és Nani után újabb tehetséget igyekszik elszipkázni a lisszaboniaktól. Az új kiszemelt a 17 éves nigériai támadó középpályás, Rabiu Ibrahim, akire állítólag már a Liverpool és a Chelsea is felfigyelt. A skót mester azonban páholyban érezheti magát, elvégre két sikeres üzlet után a harmadik már rutinfeladatnak számít.

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
3 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
9 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
22 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
45 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája