24 ÓRA.

2007.09.21. 00:25
Címkék

Kvótások köszöntéseKvótások köszöntése

CSELGÁNCS. Tóth László, a Magyar Judoszövetség (MJSZ) elnöke és Vízer László Máriusz, a nemzetközi szervezet (IJF) frissen megválasztott első embere köszöntötte a vasárnap befejeződő Rio de Janeiró-i világbajnokságon bronzérmet, ezzel olimpiai kvótát szerző dzsúdósokat: Baczkó Bernadettet, Mészáros Anettet, Hadfi Dánielt és Ungvári Miklóst.

Légiós Kecskeméten

RÖPLABDA. A legutóbbi szezonban bronzérmes Kecskemét férficsapatában folytatja pályafutását a 21 éves bosnyák szélsőütő, Milan Mutapcija. A 198 centiméter magas játékos korábban a Vojvodinában szerepelt, és játszott Németországban is.

Knáb lapátja eltörött

KAJAK-KENU. Nem sikerült a középdöntőbe kerülnie a C–1ben versenyző Knáb Attilának és a K–1-ben lapátoló Jávor Zoltánnak a Foz do Iguassu-i szlalomvilágbajnokságon. Előbbi az 57., utóbbi a 76. helyen zárt az előfutam során. Érdekesség, hogy Knáb lapátja eltört az első futamban, így az utolsó három kaput lapát nélkül teljesítette, amivel nagy elismerést vívott ki.

Tíz olimpikon a tengeren

VITORLÁZÁS. Tíz olimpikon indul az október 6. és 12. között sorra kerülő magyar tengeri nagyhajós bajnokságon. A hét futamból álló versenyen, amelynek hajósorsolását csütörtökön tartották, több mint hatvan csapat vesz majd részt az Adrián.

Floyd Landis bűnös

KERÉKPÁR. A háromtagú választott bíróság bűnösnek találta a tavalyi Francia körverseny doppingbotrányba keveredő győztesét, Floyd Landist. A bírák 2:1 arányban határoztak úgy, hogy az amerikait meg kell fosztani összetettbeli sikerétől, a 2006-os elsőség így a spanyol Oscar Pereiro Sióé lett. Landisnek emellett visszamenőleges hatállyal (2007. január 30-tól) érvénybe lépett kétéves eltiltása.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
3 perce

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
23 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
38 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2 órája