Újabb fontos diadal

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.20. 00:05
Címkék
Másodszor győzött a pekingi második kategóriás viadalon, és immár 70 világranglistapontot szerzett a továbbra is remek formában lévő Szávay Ágnes, aki pénteken játszik legközelebb.

Szávay Ágnes tovább menetel. Ha tehát valaki netán aggódott volna azért, hogy az elmúlt hónapok fantasztikus eredményei csak egyszeri fellángolás következményei, megnyugodhat: a még mindig csak a 19. évében járó ifjú tehetség ott folytatja, ahol egyhetes pihenője előtt, az US Openen abbahagyta. Pedig azóta átutazta a fél világot. Most a kínai fővárosban, a 600 ezer dollár összdíjazású WTAversenyen remekel, és szerdán már a legjobb nyolc közé jutott a négy hónappal még nála is fiatalabb szlovák Dominika Cibulková legyőzésével. És bár nehéz mérkőzés volt, megint nem vesztett szettet.

„Nagyon szoros volt, jól teniszezett az ellenfelem, végig fej fej mellett haladtunk, egyikünk sem tudott elhúzni a másiktól. Szerencsére a fontos pontokat jól játszottam meg” – hangzott a gyorsértékelés a győztestől, és érdeklődésünkre szerényen hozzátette, hogy ez szerinte csupán koncentráció kérdése. Mint elmondta, minden helyzetben a legjobb megoldásra törekszik, ami egészséges önbizalomra vall. Arra, hogy már bármit meg mer csinálni a pályán – igaz, a rangsor 23. helyezettjeként nem is kell túl sok ellenféltől tartania.

De vissza a Cibulková elleni találkozóhoz: a szlovák lánnyal most csapott össze negyedszer, és ez a meccs volt mind közül a legszorosabb. Két éve, az Australian Openen, a juniorok között két sima szettben verte meg, az idén Bad Gasteinben 7:5, 6:0-ra, utána New Havenben, a selejtezőben 6:1, 2:1-re vezetett ellene, amikor sérülése leparancsolta a pályáról a pozsonyi hölgyet, míg ezúttal 7:5, 6:4 lett a végeredmény. A mérleg tehát immár 4–0 Szávay javára, ráadásul játszmát sem vesztett a magyar éljátékos a világranglista 57. helyezettjével szemben.

„Nagyon aranyos lány, barátnők vagyunk, a pályán kívül is jó a viszonyunk. Ő nem olyan, hogy ha megverem, utána nem szól hozzám” – utalt arra a Vasas versenyzője, hogy bizony nem mindenkinek szokása gratulálni a vesztes mérkőzés után. A legjobb általa legyőzött teniszező, az orosz Nadja Petrova például kifejezetten sportszerűtlenül viselte váratlan kiesését Flushing Meadowsban. Pekingben Szávay viszont eddig teljes mértékben igazolta a papírformát, mivel a viadal hatodik kiemeltjeként mindkét mögötte rangsorolt riválisát kiejtette, és most a következő ellenfele is ebbe a kategóriába sorolható.

Az ő ágára sorsolt első kiemelt Szvetlana Kuznyecova ugyanis hasizomsérülés miatt visszalépett!

„Örülök is meg nem is. Jó esély lett volna a visszavágásra, de most persze mindenki azt mondja, hogy hú, mennyire könnyű ellenfelet kaptam a ranglistahelyezést figyelembe véve, ami szerintem nem igaz” – mondta Szávay Ágnes arról, hogy végre elkerüli az orosz sztárt, aki az elmúlt két versenyén véget vetett a menetelésének. Helyette az argentin szerencsés vesztes, de beugróként egyből nyerő María Emilia Salerni következik, aki csupán 113. volt a torna előtt. És akivel Szávay eddig egyszer találkozott: az év elején, Dubaiban, ahol 7:5, 4:6, 7:6-ra nyert.

De erre a meccsre a tervek szerint majd csak pénteken kerül sor, addig pedig egy kis pihenés, esetleg shoppingolás, valamint a japán vízum elintézése vár első számú teniszezőnőnkre.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
1 perce

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
5 perce

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
5 perce

A Sigma Olomuc Baráth Pétert is benevezte a Konferencialigára

Európa-konferencialiga
39 perce

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
1 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
1 órája

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
1 órája

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik