Show színesíti a Világkupát

L. Á.L. Á.
2007.09.20. 00:05
Címkék

December 7. és 9. között rangos eseménynek ad otthont a Papp László Sportaréna. Európa legjobb fogathajtóinak, díjugratóinak és díjlovasainak részvételével Budapesten rendezik meg az OTP Bank lovas Világkupát. Lázár Vilmos, a Világkupa egyik ötletgazdája és főszervezője (nem mellesleg az augusztusi warkai kettesfogathajtó-világbajnokság aranyérmese) elmondta, a „fedeles” fogathajtó és díjugrató Világkupa mellett látványos, show-szerű programokkal várják a nézőket. A három nap során többek között szerephez jutnak olimpiai és világbajnok sportolók, válogatott magasugrók próbára teszik magukat díjugrató lovak ellen, a főszám pedig a Rippel fivérek hatodik világrekord-kísérlete lesz, amelyet a Lázár testvérekkel és lovaikkal közösen adnak elő a Sportaréna közönségének. „Jelentős anyagi kockázatot vállalunk a Világkupa megszervezésével, ám bízunk benne, hogy egy ilyen szintű eseménnyel nagyot lendíthetünk a magyar lovassport helyzetén. Igyekeztünk olyan programokat kitalálni, amellyel megfogjuk a fiatalokat, népszerűsítjük a sportágat, és bővíteni tudjuk utánpótlásbázisunkat” – mondta Lázár Vilmos, akinek testvére, Zoltán az egyik főszereplője lesz a decemberi versenynek.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
2 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
3 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
3 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
3 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
3 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
4 órája