Sebestyén első versenye

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.09.20. 00:05
Címkék

Az idei szezon első nemzetközi megméretésére készül a hét végén Sebestyén Júlia. Az Ondrej Nepela egykori olimpiai bajnok nevét viselő pozsonyi emlékversenyen nem az eredményesség, hanem a jó bemutatkozás a fő célja a hatszoros magyar bajnoknak. „Minden évben ez az első nemzetközi versenyem – mondta Sebestyén Júlia. – Ez felmérés nekem és az edzőmnek, hogy hol tartunk a felkészülésben, mit érnek a gyakorlataimban az új elemek. És persze versenyhelyzetben is kipróbálhatom magam. Legutóbb márciusban, a tokiói világbajnokságon versenyeztem, azóta eltelt hat hónap, ez pedig hosszú idő. Alig várom már, hogy újra éles helyzetben korizhassak.” A nyári felkészülés során Sebestyén Júlia új kűrt tanult meg, és a zenéje is megújult, ebben az idényben a szabadprogramját Edvin Marton zenéjére adja majd elő. „Minden évben változnak valamelyest a pontozási szabályok, főként a forgások vonatkozásában – tette hozzá. – Egy ilyen nemzetközi verseny pedig arra is jó, hogy a bírók által adott pontokból megtudjuk, érnek-e annyit a forgásaim, amennyit mi gondolunk. Ha nem, akkor még van időnk korrigálni, hiszen az őszi szezon két legnagyobb erőpróbája, az orosz és a kínai Grand Prix-viadal novemberben vár rám.”

Legfrissebb hírek

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
4 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
12 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
14 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
21 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
25 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
42 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
43 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
47 perce
Ezek is érdekelhetik