Olasz siker spanyol földön

K. E.K. E.
2007.09.20. 00:05
Címkék

Bár még négy szakasz hátra van az idei Vuelta a Espana küzdelmeiből, sokak számára a szerdai volt az utolsó etap. Közeleg ugyanis a stuttgarti világbajnokság (az időfutamra jövő csütörtökön kerül sor), így azok, akik ott jól akarnak szerepelni, inkább feladják a Spanyol körversenyt. A viadal szervezői igyeztek viszonylag „könnyű” utolsó hetet összeállítani a mezőnynek, abban reménykedve, hogy talán így kevesebben szállnak ki idő előtt – ez azonban azt is jelentheti, hogy jóformán minden eldőlt a második héten. A szervezők ráadásul a céljukat sem érték el, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerekeseknek szükségük van az egyhetes regenerálódásra. Ördögi kör, melyből talán mégiscsak ki lehetne szállni, ha egy héttel korábban rajtolna a Vuelta mezőnye.

Utolsó szakaszára készült szerdán a világbajnok Paolo Bettini is, és bár ő vezeti a Vuelta gyorsasági pontversenyét, megkérte a viadal szervezőit, hogy a számára utolsó etapon hadd viselhesse a világbajnoki trikót. Az illetékesek méltányolták is a kérését, így az olasz abban tekerte végig a 17. etapot, mégpedig nem is rosszul! A 175 kilométeres szakasz elején a mezőny élére állt két spanyol, Juan Olmo Menacho és Jorge García Marín, de a mezőny nem akarta, hogy haza is érjenek a szökevények. Így aztán hiába volt már több mint négyperces előnyük, ez a végére elfogyott, és ismét a sprinterek léptek elő főszereplőkké. A végén már elképesztő iramban tekert a mezőny, köztük a leggyorsabb és a legügyesebb (a helyezkedésben ez sem utolsó szempont!) az olasz Daniele Bennati volt, aki második szakaszgyőzelmét aratta az idei Vueltán. Második helyen érkezett Bettini, míg a harmadik az olasz Alessandro Petacchi lett. Bodrogi László, aki szintén ezen az etapon tekert utoljára az idei viadal mezőnyében, a főmezőny után elsőként ért célba 20 másodperces hátránynyal a 119. helyen.

Az aranysárga trikót továbbra is az orosz Gyenyisz Mencsov viseli.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
4 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
4 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
4 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
5 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
5 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
5 órája