Égbe szökő bérek

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.19. 09:39
Címkék
Ami Magyarországon elképzelhetetlen, az Olaszországban máris valóság: a La Gazzetta dello Sport munkatársai elkészítették a Serie A kereseti kimutatását. A listából kiderül, hogy a futballisták közül Kaká vághatja zsebre a legtöbb pénzt, az AC Milan brazil válogatott klasszisa hatmillió eurót (1.5 milliárd forint) keres, de még ezzel sem büszkélkedhet Angliában játszó kollégái előtt.

A nemzetközi labdarúgás iránt érdeklődők nap mint nap szembesülnek vele, milyen hihetetlen összegek „röpködnek” az európai elitfutballban. Tekintélyes átigazolási summákról, dúsgazdag tulajdonosok által felduzzasztott költségvetésekről és busás televíziós, illetve marketingbevételekről tudósítanak a híradások. A tekintélyes olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport összeállítása azonban egy másik, cseppet sem kevésbé érdekes szegmenst vizsgált meglepő részletességgel. Az újság munkatársai az olasz első osztályú bajnokságban szereplő futballisták és vezetőedzők jövedelmét összegezték.

Talán nem meglepő, hogy a Serie A-ban az idei Aranylabdára is jó eséllyel pályázó brazil csillag, Kaká viszi el a pálmát, a hatmillió euró (mintegy 1.5 milliárd forint) éves nettó fizetése két és félszerese a háromszoros magyar bajnokcsapat, a DVSCTEVA költségvetésének (600 millió forint).

Nemzetközi összehasonlításban viszont még az ő gázsija sem számít királyinak, elvégre a Premier League legjobban fizetett futballistája, John Terry majdnem a dupláját kapja. A Chelsea csupaszív csapatkapitánya évi tízmillió eurót (mintegy 2.5 milliárd forint) keres, és csapatából csak alig néhány tízezer euróval marad el tőle Frank Lampard, Michael Ballack, valamint Andrij Sevcsenko. Persze ettől függetlenül Kakát sem kell sajnálnunk, hiszen a milánói klub vezetői a minap jelentették be, hogy a 25 éves támadónak jövőre már nyolcmillió eurót utalnak át, csak nehogy elszegődjék az őt jó ideje aktívan csábító spanyol Real Madridhoz.

Még így, hogy a különböző szponzori szerződésekből származó összegeket nem is vettük figyelembe, a közember számára szinte felfoghatatlanul nagy összegekről van szó, és ezzel természetesen maguk a játékosok is tisztában vannak. A futballisták között akad, aki tudja kezelni a helyzetet, és természetesen vannak olyanok is, akik nem. Az előző táborba tartozik az AC Milan elnyűhetetlen középpályása, Gennaro Gattuso, aki néhány napja a spanyol El País című lapnak adott interjújában ki is fejtette véleményét a témáról.

„Bár egy hónap alatt többet keresek, mint édesapám egész életében, nem változtam meg – kezdte a válogatott játékos,aki a milánói klubnál átlagosnak számító négymillió eurót (egymilliárd forint) zsebel be évente. – Az egyetlen különbség a korábbi időszakhoz képest, hogy ezúttal több pénz van a bankszámlámon, a lelkesedésem és a futball iránti szeretetem azonban nem változott.”

Miután a játékosok fizetését kiveséztük, érdemes vetnünk egy pillantást az olasz élvonalbeli csapatok bérköltségeire is. Egyáltalán nem meglepő, hogy a Bajnokok Ligája-címvédő AC Milan költi a legtöbbet a futballistáira, de a mellékelt táblázatunkból az is kitűnik, hogy a játéktudásban a mezőny fölé emelkedő négy együttes (AC Milan, Internazionale, Juventus, AS Roma) a labdarúgóknak utalt összegeket tekintve is meszsze a többiek előtt jár.

Azaz újabb bizonyítékot találtunk a modern labdarúgás egyik – szép lassan kikristályosodó – alaptételének alátámasztására: nagy pénz, nagy foci.

Legfrissebb hírek

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
3 perce

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
31 perce

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
38 perce

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
44 perce

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
50 perce

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
57 perce

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
1 órája

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik