Rivaldafényben maradtak

2007.09.17. 17:19
Címkék

Fókuszban az EDZŐNEK ÁLLT RÉGI FOCISTÁK

� Azokra érdemes jobban odafigyelni, akik az oldalvonal mellett teszik a dolgukat – a kispadokon. A négy csapat ugyanis kivétel nélkül elmondhatja magáról, hogy korábbi kiváló labdarúgó az edzője.

Az olasz bajnok Internél Roberto Mancini a Serie A-ban lejátszott 541 mérkőzése és 157 gólja után gondolta úgy, hogy szögre akasztja futballcipőjét, és trénerkedésre adja a fejét. A Fiorentinánál, majd a Laziónál eltöltött tanulóévek után 2004ben Milánóba sodorta a sors. Az Inter és közte lévő kapcsolat olyan, mint egy házasság: hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel teli. Habár játékosként 1999-ben KEK-et nyert a Lazióval, edzői karrierje során még nem szerzett nemzetközi kupát. Milánóban azt mondják: ideje véget vetni ennek a csúf érának.

Nem várnak BL-győzelmet a holland PSV kispadján ülő Ronald Koemantól, aki azonban védőként az eindhoveni együttessel, majd a Barcelonával is BEK-et nyert (a katalánok éppen a holland góljával győztek a Roberto Mancinivel felálló Sampdoria ellen az 1992-es fináléban). A szakember a taktika és motiválás nagymestere. Remek csapatépítő, igaz, kényszerből, hiszen meghatározó játékosait állandóan kiárusítják.

Nincs irigylésre méltó helyzetben a Fenerbahce brazil trénere, Zico sem. Törökországban ugyanis egyik nap még ünneplik az edzőt, másnap kirúgják. A fehér Pelének becézett szakember játékosként négy bajnoki cím mellett 1981-ben a Libertadores- és az Interkontinentális-kupát is megnyerte, de edzőként sem eredménytelen. A Fenerrel török bajnoki aranyérmet és Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett, ám lehet, ha nem élik túl a csoportkört, mennie kell… Nem érdemes aggódnia a CSZKA edzőjének, Valerij Gazzajevnek, aki az újkori. Játékosként a hetvenes években a Dinamo Moszkva támadójaként tette le a névjegyét, társaival 1980-ban bronzérmet szerzett a moszkvai olimpián, majd Szovjet Kupát nyert. Az U21-es válogatottat Európa-bajnoki címig vezette. Lehet, 27 év elteltével a BL-csoportkörben nem kell megelégednie a harmadik hellyel…

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
3 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
3 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája