Holland zseni Madridban

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
2007.09.17. 17:19
Címkék
A nyáron a Valencia és a Bayern München is versenyzett Wesley Sneijderért, aki végül a Real Madrid ajánlatát fogadta el. Az Ajaxból érkező holland klasszis gyorsan elfogadtatta magát Spanyolországban. Három bajnokin négy gólt szerzett, s mindannyiszor csapata legjobbjának bizonyult.

Négy éven keresztül a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb szabadrúgáslövője viselte a Real Madrid 23-as számú dresszét. 2007 nyarán azonban David Beckham a tengerentúlra igazolt, így a spanyol bajnoki címvédőnél felszabadult mezét az új szerzemény, Wesley Sneijder örökölte. Augusztus 12-ét, a holland szerződtetésének napját azóta úgy emlegetik a madridi szurkolók, mint a klub egyik új bálványának eljövetelét. Mások máris az angol klaszis utódját látják benne, és nem biztos, hogy alap nélkül.

Az elmúlt jó egy hónapban ugyanis Wesley Sneijder minden képzeletet felülmúlóan teljesít a Real Madridban.

A 27 millió eurórért (6.8 milliárd forint) vásárolt középpályás (ezzel minden idők második legdrágább holland játékosa lett) eddigi három spanyol bajnokiján négyszer volt eredményes. Az előszezonban még nem termelte a gólokat (igaz, a csapat sem játszott úgy, mint a tétmérkőzéseken), de kivételes technikai tudását, az összjátékhoz való szembeötlő érzékét már akkor megcsillogtatta.

A Primera División első játéknapján, az Atlético Madrid ellen Guti legurításából lőtt távolról a vendégek hálójába, amellyel a Real megnyerte a mérkőzést. A két fővárosi rivális iramában és színvonalában fantasztikus találkozóján a mezőny legjobbjának Wesley Sneijdert választották a spanyol újságírók. Nem csupán győztes gólja miatt, hanem mert végig kiegyensúlyozottan, jó tempóban futballozott, és remek átadásokkal motorja volt a blancók akcióinak. Egy héttel később, szeptember 3-án „mészárlást végzett” a Real Madrid az Estadio El Madrigalban: Bernardo Schuster (a ridegen hangzó németes Bernd helyett gyakran így nevezik Spanyolországban a vezetőedzőt) csapata 5–0-ra páholta el az április óta veretlen Villarrealt. Történetünk főszereplője ezen a meccsen is kitett magáért, hiszen két góljával (az elsőt káprázatos szabadrúgásból lőtte) megint csak kiemelkedett a mezőnyből. Időközben a Bulgária elleni Eb-selejtezőn is gólt szerzett a holland válogatottban, de mivel összeszedett egy kisebb sérülést, kérdéses volt, milyen formában tér vissza Madridba. Wesley Sneijdert azonban felesleges volt félteni, mert szombaton, az Almería ellen 3–1-re megnyert találkozón ismét betalált szabadrúgásból!

Nem túlzás: a holland fiatal kora ellenére máris Európaklasszis játékos, óriási jövő és lehetőség előtt áll, elvégre 23 évesen a világ egyik legjobb klubjának meghatározó tagja.

Legfrissebb hírek

Algéria szövetségi kapitánya úgy ismeri a svájci válogatottat, mint a tenyerét

Foci vb 2026
1 perce

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
7 perce

Íme, a vb-történet aranycipősei és a góllövőlista állása!

Foci vb 2026
17 perce

Kevesebb mint egy hónap van hátra az atlétikai Eb kvalifikációs időszakából

Atlétika
18 perce

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
36 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
49 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
57 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik