Senki sem keres bűnbakot

Vágólapra másolva!
2007.09.16. 00:12
Címkék

Nem volt nagyon élvezetes ez a mérkőzés. Ön szerint miért?Nem volt nagyon élvezetes ez a mérkőzés. Ön szerint miért?

A Nyíregyháza okosan lassította a játékot, szinte nem is akart játszani – modta Pajkos János. – Csak arra törekedett, hogy minket távol tartson a kapujától, és elismerem, ezt remekül megvalósította.

Hazai pályán képtelenek voltak igazi gólhelyzetet kialakítani…

Az idő előrehaladtával minden támadómat pályára küldtem, mégsem tudtunk veszélyes akciót vezetni, de nem szabad elkeserednünk, folytatnunk kell a munkát.

Nyolc forduló elteltével még nem győztek. Kit vernek meg, és mit gondol, meddig tart a vezetők türelme?

Az első felvetésre azt mondhatom, mindig úgy készülünk, hogy a következő mérkőzést megnyerjük. Most is ennek szellemében folytatjuk a munkát. Türelmetlenséget nem érzek, hiszen a vezetők megnyugtattak, hogy nem akarnak bűnbakot keresni, nyugodtan dolgozhatok tovább.

Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
7 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
7 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
7 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik