Mezt cseréltek a magyarok

2007.09.16. 00:12
Címkék

Kezdőként először kapott lehetőséget bajnoki mérkőzésen Feczesin Róbert a Serie B-ben: a Brescia támadója a Pisa elleni 3–0-s győzelem során végig játszott, és csapata második találata előtt gólpasszt adott. A szintén bresciai Vass Ádám a szünetben állt be, a Pisában pedig első alkalommal szerepelt Rajczi Péter, akit a 62. percben cserélt be az edzője. „Ez volt az első eset, hogy hosszabb időt töltöttem a pályán és örülök, hogy gólpasszt is adtam – mondta Feczesin Róbert. – Biztos segítette a helyzetemet a bosnyákok elleni meccsen nyújtott jó teljesítményem, és az is, hogy több játékosunk sérült. Különös volt, hogy két magyarral játszottam együtt egy olasz bajnokin, korábbi újpesti csapattársammal, Rajczi Péterrel mezt is cseréltem a mérkőzés után.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
3 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája