Beteg felesége a legfontosabb

2007.09.13. 23:22
Címkék

Nincs kizáva, hogy Huub Stevens távozik a Hamburg kispadjáról. Habár a holland szakember írányításával a korábban gyengélkedő együttes már az UEFA-kupa első fordulójára készülhet, elképzelhető, hogy jövő júniusban lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a kikötőváros együttesénél. Az ügyben döntő lesz a tréner feleségének egészségi állapota, akit alattomos bélbetegsége miatt korábban már megműtöttek, majd a kómából magához térve most újabb operáció előtt áll. „Nehéz hónapokon vagyunk túl, és bár szépen gyógyul, sosem tudhatod, mi történik a következő pillanatban” – panaszkodott Huub Stevens, majd leszögezte, hogy felesége mindennél fontosabb számára. A holland tréner 2005-ben azért mondott fel Kölnben, hogy párja betegágyánál virraszthasson, és ha állapota nem javul, lehetséges, hogy a szakember a HSV helyett holland csapatot keres magának, hogy közelebb lehessen otthonához és feleségéhez – mert neki nagyobb szüksége van rá…

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
37 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
43 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
47 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
50 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
1 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája