A bíró: elnézést kérek! (2.)

2007.09.13. 23:22
Címkék

már sejthettük, hiszen korábban beszéltünk Szekeres Tamással, az MLSZ technikai igazgatójával. „Még a pályán odamentem hozzá – mondta a korábbi válogatott futballista. – Mielőtt azonban bármit mondhattam volna, közölte, a játékvezető életében előfordul ilyen, és vállalni kell a nehéz döntéseket. Megelőzött, talán azt hitte, nekiállok üvöltözni vele… Legszívesebben azt válaszoltam volna, a nehéz döntésekkel nincs is baj, a felháborítóan rosszakkal annál inkább. Annyit mondtam Stuart Dougalnak, hogy ha teheti, nézze vissza a televízióban az ismétlést, és megérti az indulatainkat.” Szekeres Tamás hozzátette: a magyar kispadon ülők számára egyértelmű volt, hogy Stuart Dougal megadta a büntetőt, de aztán meggondolta magát. „Riadt nyusziként viselkedett a meccs után, mint aki érzi, mit tett velünk – mondta a technikai igazgató. – Mit tehetünk? Azt tudjuk, hogy az UEFA nagyon védi a játékvezetőket…” Mindenesetre Kisteleki István, az MLSZ elnöke levelet írt Michel Platininak, amelyben felhívta az UEFA-elnök figyelmét a minket ért méltánytalanságra. Persze tudjuk, hogy a játékvezető utólagos megbüntetése már nem segít rajtunk, az elveszett büntetőt nem kapjuk vissza, és sohasem derül ki, mi történik, ha a tizenegyest értékesítve mi szerzünk vezetést, s utána a törökök játszanak tíz emberrel…

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
25 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
31 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
35 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
38 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
55 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
56 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája