Ronaldinho Amerikába vágyik

TURCSIK NORBERTTURCSIK NORBERT
2007.09.11. 23:33
Címkék

Érdekes nyilatkozatot tett Ronaldinho, a Barcelona és a brazil válogatott támadó középpályása az Egyesült Államokban, miután a dél-amerikai csapat Chicagóban 4–2-re legyőzte a házigazdákat. A klasszis az amerikai újságíróknak azt mondta, hogy a jövőben szívesen futballozna a Major League Soccerben, csakúgy, mint David Beckham.

„Kihívást jelentene számomra az Egyesült Államokban futballozni, és ez egy napon meg is valósulhat – fejtette ki véleményét Ronaldinho. – Úgy gondolom, jól teszik az amerikai klubok, hogy neves játékosokat igazolnak. Meggyőződésem, hogy ez egyszer kifizetődik a számukra, és világszínvonalú futballistákkal büszkélkedhetnek majd a jövőben Amerikában. Ami engem illet, jelen pillanatban eszem ágában sincs elhagyni a Barcelonát. Nagyon boldog vagyok a katalánoknál, és minden erőmmel azon vagyok, hogy a spanyol csapat minél eredményesebb legyen.”

Nos, ezek szerint Frank Rijkaardnak, a Barca holland mesterének egyelőre a brazil karmester tá vozása miatt nem kell aggódnia, viszont a szurkolók nemtet szésétől már annál inkább tarthat. Meghökkentő nyilatkozatot tett ugyanis a tréner az egyik sajtótájékoztatón: a szakember úgy látja, hosszú távon talán nem is baj, hogy az előző idényben el bukták az aranyéremért folyó versenyfutást a Real Madriddal szemben. Frank Rijkaard szerint ha megnyerik a La Ligát, akkor Joan Laporta, a Barcelona elnöke nem alkotta volna meg a mindenkire érvényes új viselkedési kó -dexet, amely alapvetően változtatta meg együttese szemléletét.

„Nem hiszem, hogy elrontottuk az előző szezont, hiszen ugyanannyi pontot szereztünk, mint a bajnok. Igaz, számos nagyszerű lehetőséget elpuskáztunk, hogy megszerezzük az első helyet – állította a holland mester. – Viszont, ha végiggondoljuk, talán így a legjobb. Még egyszer ugyanis nem kö vetjük el ugyanazokat a hi -bákat, képesek leszünk megtalálni a legjobb formánkat, és a hozzáállásunkkal sem lesz probléma.”

Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
13 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
44 perce

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája