Kínos spanyol döntetlen

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2007.09.09. 23:06
Címkék

A spanyol válogatott szombati lapzártánk után lépett pályára Reykjavíkban, a mérkőzés Antonio Puerta emlékére egyperces gyászszünettel kezdődött. A hazaiak Xabi Alonso korai kiállítása után Emil Hallfredsson fejesével szerezték meg a vezetést, de a spanyolok végül a csereként beálló Andrés Iniesta révén a mérkőzés hajrájában egyenlítettek. Luis Aragonés, a vendégek szövetségi kapitánya nem volt elégedett az eredménnyel. „Mindig hatalmas csapásnak érzem, ha nem sikerül nyernünk, igaz, a szombati meccsel kapcsolatban nincsenek annyira rossz érzéseim. Az első félidőben gyengén játszottunk, ezen a második játékrészben változtatni akartunk, de hátrányban tíz emberrel játszva elég nehéz feladat volt. Ennek ellenére állítom: olyan mérkőzésen vagyunk túl, amelyet meg kellett volna nyernünk” – mondta a 69 éves szakember, aki mostanában mellőzi Raúlt, de a bajnokságban remek formában játszó Gutit sem hívta meg az aktuális Eb-selejtezőkre. A második helyen álló spanyol válogatott viszont olyan szempontból szerencsésnek mondhatja magát, hogy a csoportelső svédek szintén csak döntetlenre voltak képesek a dánok ellen, míg az északírek meglepetésre kikaptak Lettországban, s roszszabb gólkülönbségük miatt a harmadik helyre csúsztak vissza. A spanyolok szerdán a letteket fogadják Oviedóban, és mindenképpen győzniük kell, ha továbbjutó helyen akarnak végezni.

Legfrissebb hírek

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
3 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
8 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
30 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
31 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
31 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
54 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik