Michael Ballack bűnrossz döntése

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.07. 14:39
Címkék
Egyre inkább világossá válik, a tavaly nyáron igazolt két klasszis, Michael Ballack és Andrij Sevcsenko közül egyik sem tud gyökeret ereszteni a Chelsea-nél. A német április óta sérült, nem is nevezték a Bajnokok Ligája-keretbe, az ukrán egészséges, de nem játszik.

A legutóbbi szezon második felében állandó témát jelentett a nemzetközi futballsajtóban a Chelsea idény előtt igazolt két klasszisa, Michael Ballack és Andrij Sevcsenko, pontosabban a két labdarúgó fura helyzete. A most lezajlott átigazolási időszakban semmi sem történt a méregdrágán megvett és csillagászati összegeket kereső futballistákkal, akik, úgy tűnik, nem tudnak beilleszkedni a londoni klub mindennapjaiba. Hétfőn nagy port vert fel, hogy José Mourinho menedzser nem jelölte a huszonötös Bajnokok Ligája-keretbe az április óta sérült Michael Ballackot, és nem lehetett tudni, hogy a mellőzés a bokaműtét utáni lábadozás kitolódásának vagy a teljes elhidegülésnek szól-e. A Chelsea ráadásul konokul hallgatott, csütörtökön azonban megtört a jég, és hivatalos közleményben a német sérülését jelölték meg az ominózus döntés egyedüli okaként, egyúttal cáfolva a játékos és a gárda közötti téli kenyértörést pedzegető sajtóhíreket. Érdekesség viszont, hogy a német doktorok és a londoni klub orvosai között sincs összhang a rehabilitáció időtartamával kapcsolatban előbbiek októberre, utóbbiak legkorábban novemberre teszik a teljes felépülés időpontját.

Közben a középpályással remek viszonyt ápoló Franz Beckenbauer is elmondta a véleményét az ügyről – a játékosként és szövetségi kapitányként egyaránt világbajnoki címig jutó „Császár” nem mulasztotta el megjegyezni Michael Ballack nagy tévedését.

„Nem értem, miért a Chelsea-t választotta tavaly nyáron – kezdte Franz Beckenbauer. – A Manchester Unitednél szabad volt a posztja, teljesen beleillett volna a játékrendszerbe, de ugyanez volt a helyzet a Real Madridnál is. Erre ő pont ahhoz a Chelsea-hez írt alá, amelyben az egyik helyi kedvenc, Frank Lampard ugyanazon a poszton játszik, mint ő.”

A futballista jövőjét firtató kérdésre a Bayern München felügyelőbizottságának elnöke igencsak lemondóan felelt.

„Ugyan hová igazolhatna, és egyébként is, a téli átigazolási időszakot most már meg kell várnia. De kétlem, hogy Madridban még aktuális lenne a megszerzése, elvégre Bernd Schuster szerződtette Arjen Robbent és Wesley Sneijdert is. Hogy visszatérhet-e a Bayern Münchenbe? Nem hiszem. Véleményem szerint ezt ő sem erőltetné, az pedig tény, hogy nem is tudnánk kigazdálkodni a fizetését” – zárta rövidre a témáta korábbi klasszis.

Andrij Sevcsenko némileg más helyzetben van, mint Michael Ballack – az ukrán, bár egészségesnek mondható, az idén még nem lépett pályára a Premier League-ben. A Chelsea a futballista sérvét jelölte meg indokként, a héten egy ukrajnai jótékonysági találkozón gólt is szerző csatár viszont nem tudja mellőzésének igazi okát.

„Nem tudom, José Mourinho miért nem ad lehetőséget, nem értem a helyzetet – értetlenkedett Andrij Sevcsenko. – De nem idegeskedem, úgy érzem, eljön még az én időm.”

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hétfői sportműsor: Honvéd–Videoton az NB II-ben

Minden más foci
5 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
6 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
6 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
6 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik