Valóra vált szerb rémálom

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék

Megvan az Eb első bombameglepetése: az 1998-as és 2002-es (mindkétszer Szerbia-Montenegró néven) világbajnok Szerbia harmadik csoportmeccsét is elbukta, így nem került be a legjobb tizenkettő közé. Zoran Szlavnics játékosként mindent megnyert, amit kosárlabdázó csak megnyerhet: olimpiai (1980) és világbajnok (1978), háromszoros Európa-bajnok (1973, 1975, 1977). Amikor 34 évvel ezelőtt bemutatkozott a jugoszláv válogatottban a barcelonai Eb-n – íme, az első spanyol kapcsolat! – aranyéremhez segítette a Mirko Novosel dirigálta jugoszláv válogatottat, megtörve a Szovjetunió 1957 óta, azaz nyolc Eb-n át tartó sikersorozatát. Aztán 1977-ben a Juventud Badalonához igazolt, s a katalán kiscsapatot is diadalra vezette az idény végén: úgy lett spanyol bajnok a gárda, hogy előzőleg tízszer egymás után a Real Madrid diadalmaskodott. A „Moka” becenévre hallgató, roppant energikus, már-már izgága tréner az idén került a szerb válogatott élére – állítólag napi 25 csésze feketekávét fogyaszt el, innen a ragadványnév –, s minden idők legfiatalabb, 22.5 év átlagéletkorú együttesével indult el korábbi sikerei színhelyére, Spanyolországba. Éppen 13 nagyágyú mondta le a szereplést – Predrag Sztojakovicstól Vladimir Radmanovicson át Vule Avdalovicsig gyakorlatilag mindenki –, de Mokát mindez nem zavarta. „Aki másoddiplomáján dolgozik, vagy a többiekhez képest két héttel később akar csatlakozni a kerethez, arra nem tartok igényt” – jelentette ki, majd az Eb-csoport első két meccsén a csikócsapat derekasan ellenállt az oroszoknak és a címvédő görögöknek, ám végül mindkétszer kikapott.

Szerdán a pótselejtezőből felkerült Izrael elleni ki-ki meccsen mindenki biztosra vette a szerb sikert. Félidő előtt már 45–33-ra is vezetett a 2002-es világbajnok, ám aztán összeomlott a csapat. Az ázsiaiak 59–58-nál vették át a vezetést, és Yaniv Green, a CSZKA Szamara 206 centis center-bedobója (26 pont, 12 lepattanó) vezérletével 87–83-ra győztek is – ezzel ők ott vannak a legjobb tizenkettő között, a szerbek viszont kiestek. Az Eb-ezüstérmes Németország ugyan kikapott 84–80-ra Litvániától, de csoportmásodik helyét és biztos továbbjutását nem fenyegette veszély.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
6 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
6 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
6 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
6 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
6 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
6 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik