Két tűz közé szorítva

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.06. 00:41
Címkék
A közelgő Európa-bajnoki selejtezők előtt egyre több a vita a sérült járékosokról a klubok és a nemzeti csapatok között, az angol Steven Gerrard harcba küldése után ezúttal a francia Patrick Vieira játéka van fókuszban. Az ügy pikantériája, hogy a középpályás a francia válogatott szombati ellenfelénél, Olaszországban futballozik.

Patrick Vieira kísértetiesen hasonló helyzetbe került, mint a Liverpool csapatkapitánya, Steven Gerrard. A világ- és Európa-bajnok francia középpályást Raymond Domenech szövetségi kapitány meghívta az Olaszország elleni szombati, milánói Eb-selejtezőre készülő keretébe, olasz klubjánál, az Internél viszont nem örülnének, ha a sérüléséből még csak lábadozó futballista pályára is lépne.

„Az utóbbi időben Patrick fizioterápiás kezelésekre járt, valamint futott, labdás foglalkozáson már nagyon régen vett részt” – hangsúlyozta az Inter erőnléti edzője, Ivan Carminati. – A szombati játéka túl nagy ugrást jelentene a rehabilitációban, úgyhogy bízom benne, hogy a másik oldal profi módon gondolkodik, és nem cselekszik felelőtlenül.”

Enyhe frocli az olasz szakembertől, akinek az esze mellett a szíve is benne volt ebben a néhány mondatban, elvégre ő is tudja, a franciák mennyit veszítenének, ha Patrick Vieira nem játszana, azaz hazája válogatottjának esélyei ezzel megnőnének. Bár a francia együttes szövetségi kapitánya a sportsajtó szerint a provokálás nagymestere, ezúttal higgadtan reagált a panaszokra.

„Patrick sérülése szépen gyógyul – mondta a szakember. – Bár jobban van, csak rajta múlik, hogy vállalja-e a játékot szombaton. Nem vagyok orvos, de tény, hogy edzői pályafutásom során még sohasem kockáztattam egyetlen játékosom egészségét sem.”

Mint ismeretes, Raymond Domenech – az UEFA által kedden megerősített – eltiltása miatt nem lesz ott a kispadon a tavalyi világbajnoki döntő „második viszszavágójának” számító meccsen, sőt bár a lelátóra természetesen leülhet, onnan már nem is kommunikálhat a csapattal.

„Az eltiltott szakember nem léphet be az öltözőbe, nem ülhet le a kispadra, és mérkőzés közben nem is beszélhet az ott tartózkodó személyekkel – szól a szigorú UEFA-verdikt, az állásfoglalást a franciák a miheztartás végett kérték az európai szövetségtől.

– Azaz nem használhat fülhallgatót, és semmi egyéb technikai segédeszközt, tehát miután belépett a stadionba, egyáltalán nem léphet kapcsolatba a csapatával. Ha a szabályokat megszegné, további büntetésre számíthat.”

A francia futballisták persze fogadkoznak, hogy a szakember nélkül is legyőzik Olaszországot, mert bár a tavaly szeptemberben a 3–1-re megnyert hazai selejtezőn egyszer már revánsot vettek a hihetetlen izgalmak között eldőlt vb-fináléért, az újabb siker minden bizonnyal a csoportgyőzelmet jelentené Raymond Domenech együttesének, a magyar válogatott ellen augusztus 22-én elbukó olaszok pedig küzdhetnének Ukrajnával és Skóciával a csoport második, szintén továbbjutó helyéért.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
5 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
5 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
5 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
6 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik