Félúton – felemás érzések közepette

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.09.02. 23:44
Címkék

Félúton jár a magyar női kosárlabda-válogatott a pótselejtezőcsoportjában, a B jelű trióban, de maga a csoport még nem tart fél távnál: a szerdai, Ramat Ganban rendezendő Izrael– Bulgária találkozóval zárul csupán az első kör. Fontos meccs lesz a mi szempontunkból is, hiszen ha a házigazdák el tudnák kapni a bolgárokat, nem kellene tovább számolgatnunk, elegendő lenne „csak” megnyerni a hátralévő két összecsapást. Amelyek közül az első, a bolgárok elleni szombaton Zalaegerszegen lesz, a második pedig az izraeliekkel szemben a rá következő szerdán. Reméljük, nem az lesz a mieink utolsó tétmérkőzése ebben az esztendőben, azaz kivívják a folytatás jogát, és eljutnak az idei Európa-bajnokság színhelyére, Olaszországba. Abban is bízunk, hogy ott más tétért küzdhetnek, mint amiért a férfiegyüttesnek el kellett utaznia Spanyolországba – Sztojan Ivkovics gárdája az A-divízióban való maradásért harcolt, nem pedig az Eb-re való kijutásért. Női csapatunk számára az olimpiára való kijutás a cél, oda a kontinensviadal kvalifikál, így nem szabadna fennakadnia a soros akadályokon. Addig is keddtől újra az edzéseké a főszerep, de immár Egerszegen – azaz végre nem Dunavarsányban lesz az összetartás, ahol legutóbb is edzőtáborozott a csapat, és ahol centikkel lejjebb van a gyűrű a szabványosnál, aminek Bulgáriában megannyi rövid dobás lett a következménye. Közben pedig várjuk, hogy meggyógyuljon Béres Tímea könyöke és Fürész Emőke fájós talpa, valamint hogy a legutóbbi, győri meccsen már jelen lévő Cserny Rékát viszontláthassuk válogatott mezben. Immár ő is tagja a 12-es keretnek, mégpedig Fürész helyén, akire sajnos, úgy tűnik, minimum két hétnyi teljes pihenő vár.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
17 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
22 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
24 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
25 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
29 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
55 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
58 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája