Misano, a hírhedt pálya

2007.08.31. 00:44
Címkék

Hírhedt pályára tér vissza a gyorsaságimotoros-vb mezőnye 14 év után. Az olaszországi Misano, amely 1980 és 1993 között volt helyszíne a futamoknak, az egyik legveszélyesebb pályának számított. Egyfelől hiányoztak a kiszolgáló épületek, másrészt a biztonság sohasem volt megfelelő. Esőben például annyira veszélyes volt, hogy 1989-ben az akkori királykategória (500 kcm) a gyári pilóták sztrájkba léptek a körülmények miatt, így csak a privát motorosok álltak rajthoz. Átépítették a pályát, 1993. szeptember 5-én mégis újabb szörnyű baleset történt, és véget ért az amerikai Wayne Rainey karrierje. Idézzük fel az akkori eseményeket. Az 1993-as szezont két amerikai, a suzukis Kevin Schwantz és a yamahás Rainey párbaja jellemezte. Az olasz viadal különösen fontos volt, hiszen Csehországban Rainey győzött, és három hónap után átvette az összetettbeli vezetést. A küzdelem azonban elmaradt. Schwantz nem volt egy szinten Raineyvel, aki csapattársával, az olasz Luca Cadalorával viaskodott az első helyért. A párbaj aztán a tizedik körben véget ért. A célegyenes utáni kanyart 160 km/ órás tempónál elrontotta az első helyen haladó Rainey. Letért az ideális ívről, és amikor korrigálni akart, a gázadásnál a nem megfelelő aszfaltminőség miatt egy mélyedésben ledobta a Yamahája. A bukás kívülről nem tűnt súlyosnak, azonban sajnálatos módon mégis tragikus következményei lettek. Rainey hátát megüthette a rázókő, vagy pedig a motorja, eltört a hatodik hátcsigolyája, és megsérült a gerincvelője. Ez egyet jelentett azzal, hogy Wayne Rainey örökre tolószékbe kényszerült, mindkét lábára megbénult! 1993-ban csak 33 éves volt, és jó eséllyel harcolt azért, hogy 1990, 1991 és 1992 után újabb 500-as vb-címet szerezzen. Rainey balesete után a biztonság hiánya miatt nagyon sokáig nem is gondoltak arra, hogy Misanóban ismét nagydíjat rendezzenek – a szuperbike-vb programjában viszont folyamatosan szerepelt A ring. Tavaly aztán megváltozott a helyzet. Már nagyon nagy igény volt egy második olaszországi versenyre, és lett annyi pénz, amennyiből teljesen átépítették a pályát. A misanói ring hosszabb lett, immár az óra járásával megegyező a menetirány, és elvben alapvetően biztonságosabbá tették. Elvben. Hiszen a főpróba nem sikerült! A júniusi szuperbike-vb-futamon jó néhány súlyos baleset történt: a sorozat leggyorsabb kanyarjában (a Curvone Velocéban) az egyik motor a tribünön kötött ki – vagyis nem voltak elég magasak a nézőtér előtti acélkerítések. Még szerencse, hogy senki sem ült ott. A kerítést azóta jóval magasabbra húzták, de a rosszul vizsgázó aszfaltozott bukóterek továbbra is megmaradtak.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája