Jól erősít a kiscsapat

2007.08.31. 00:44
Címkék

A német másodosztályban rekordösszegnek számító összegért, 8 millió euróért (2.08 milliárd forint) öt évre igazolta a brazil Carlo Eduardót az 1899 Hoffenheim. A Lőw Zsoltot is foglalkoztató együttes nagyon rosszul kezdte a szezont, az első három fordulóban egy döntetlen és két vereség a mérlege, mellyel az utolsó előtti helyen szerénykedik, így el is kél az erősítés. Főleg annak fényében, hogy a nemrég még a regionális ligában szerepelő klub célja az első osztályba kerülés. További igazolásokra is számítani lehet, már a csapattal edz ugyanis Demba Ba, a belga Mouscron szenegáli válogatottja, aki a napokban ugyancsak aláírhatja hoffenheimi szerződését. Ide kapcsolódó hír, hogy péntek este egy mérkőzést, a Schalke–Bayer Leverkusen összecsapást játsszák a német élvonalban.

Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
33 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
49 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
7 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája